Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1959-01-22

í - 7 -r méltatlanok a párttagságra, ezek felé milyen intézkedéseket teszünk. A hangsúly azon van, hogyan akarjuk a párttagéágot olyan szilárddá tenni, mint amit a pért elvár tőlünk. 3'./ Az elvtelenségek sorozata, ami arra az időre jellemző volt. A pártszervezetek tevékenységében a túlzott óvatosság, a hibák nem őszinte feltárása, a hibák elnézése. Meg kell nézni, ezen a téren milyen feladatok vannak még. Az elvtelenségnek ideológiai gyökere volt:a Népművelési Intézetnél a nacionalizmusban mutat­kozott meg. A BÉV.-nél Martin szószólója volt a sztálinista, rákosieta jelszavaknak, az AETI.-nél a passzivitás ós a vélemény­nyilvánítás teljes hiányának formájában. Ezen a téren is előbbre jutottunk mindhárom alapszervnél, de -mint hibákat még most sem számoltuk fel teljes egészében ezeket. Tehát feladat a vezetés színvonalának javítása, a párttagság össze­tételének javitása, a kommunisták felelősségének felkeltése és ez ne csak jelszószerü legyen, hanem számonkérés is. A két értelmiségi alapazervnél a munkás-paraszt származású fiatalokkal jobban kell törődni. Tapasztaltuk, hogy mindhárom helyen megnőtt a pártszervezet tekintélye. Be meg kell nézni, mi az ami #ég rányomja bélyegét a tekintélyre és harcolni kell ellene. Pozitív jelenség még mindhárom alapszervnél, hogy tömegkaposcűatuk megnőtt. Elhangzottak javaslatok a BÉV.-el kapcsolatosan. Javasolja, hogy a VB. a következő határozatot hozza. A BEV. gazdasági dolgait illetően ( a loo millióról össze kell szedni a megfelelő adatokat és egy feljegy­zést kell küldeni a Legfelsőbb ügyészséghez, hogy állami vonalon vonják felelősségre az érintett személyeket. A másik pedig, hogy a BÉV. pártszervezete készitse el feljegyzését a személyzeti vezető leváltásának kérdésében és juttassa el a minisztériumhoz. A decentralizálás kérdése nem valósítható meg, párthatározat' rögzíti az építőipari vállalatoknál a pártszervezet felépítését. A mai anyagot kiegészítve tájékoztatás céljából ki lehet küldeni a PB. tagoknak és titkároknak. Rácz elvtársnak elmondja, hogy Simor elvtárs körül nincs öemmi misz­tikum, rehabilitálva lett és ha a hatóságoknak valami észrevételük \ van, ezt közölni fogják. fentiekkel a VB. egyetért. A napirendet And^a elvtárs bezárja. 7 • ** ‘ * tt » író'/-1 Ilit ■ ■ . '■ , 0 É f ’ ; • . ’ . 0 ' • « I §M$i j - • ■ " i#jI",; - , ; ■ ‘ J "/J/5/5É5/44 '7 v.-.*»» ** ' " . . • ff * v •. . - , • - . . • I * -­­/-í ' . ' * ’ • . l'X ■< ' ' \ .. / ■ • * - ■ *■; ^ b ;'0/ % ' ra ' ■ ■ < * ' ’ ő , ; ■ f 'ki''-- • ■ ■■■"<'■ ' '< «*■ i •--------------------------------------------------1------------------------------------------------—-----------------------­­mr—■■ ' " ' ’ : V' ; tor"-*}***mmrnv j

Next

/
Oldalképek
Tartalom