Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1959-06-04
. ^ ||| M|a| M WJBaWBöJWLSsSSBUa A’**. ; '■ ■. - . ■ , .. i ■ . ‘ " .1.' r Z.'' " .* r : • ••/ - X-., j 7 ‘rá „ ■ ; f ' ' _ . R jgj • • • •• < V,, :-. • ' V- ;' -ró- . • ' ro , •• . M %%y. iát- ^ •, JELENTÉS a Budai Háziipari Szövetkezetnél tartott vizsgálatról. X Lesznai elvtársnővel együtt jértem a szövetkezetben. Két műhelyben csoportosan beszélgettünk az asszonyokkal és néhány bedolgozóval is elbeszélgettünk. 7 Itt csupán nők dolgoznak, ugy hogy arányszáimik helyzetéről nem beszélhetünk, A szövetkezetben mindössze három párttag van éa a bedolgozók között,Xs ugyanennyi. Politikai ugyan szóbahozzák a háború él béka kérdését, de kfllönöatbben , nem politizálnak. Ezt a munkát a három párttag nem is nagyon tudja irányítani. A bedolgozók között pedig jóformán lehetetlen. Egyébként gazdasági téren most rendben mennek a dolgok I ra náluk, mig az év első hónapjában az árrendezés miatt egyáltalán nem volt munkájuk, most bőségesen van, sőt még tulórázniok is kellett. Az állandó dolgozók, szabászok versenyeznek egymással, de erre nehezen lehetne ráfogni, hogy szocialista munka► versenyben vannak. A nevelés egyik fő módszere az, hogy..havonta szabad pártnapot tartanak, ezen elég nagy számban vesznek részt, érdeklődést is mutatnak, de kevés a hozzászóló. Nehezíti ezt, hogy ninos saját helyiségük és másoktól kell termet kérni. Magának s szövetkezetnek a munkahelyek számára is szűkösek a í helyiségei, a bedolgozók várószobája előtt sokszor az udvaron i «**' , kell sorbaállni. A bedolgozóknak a szövetkezet vezetőségéről az a véleményük, hogy mindent megtesznek érdekükben, igyekezjaek őket ellátni munkával, kedvesek, szépen beszélnek velük.