Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1958-04-28

1 nem nyitott kapuk és tagtobo»«ás utján, de növelni kell a létszámot. | Ez összefügg azzal, hogy a politikai tevékenységet kifelé Is vinni A munkaterv féléves, m rt számítottunk a nyári hón pókkal, de ha Köz­be jönnek feladatok, ezt nem azt jelenti, hogy ettől nem lehet eltér­ni, A munkatervet az élethez kell igazítani. Az akoiók szervezésével kapcsolatosan van némi igazság amit Bognár elvtárs elmondott, Nem használjuk ki eléggé a kerület adottságait, pl. a múzeumokat, a várat, a műemlékeket. Pedig ezek meglátogatására az akoiók szervezése a KISZ, feladata. A Gellérthegy rendezését sem úgy viszik ahogy kellene, nem ismertetik a fiatalokkal, hogy mi ater pedig ha ezt ismerik, mindjárt nagyobb kedvvel le csinálnák. A munkaterv azt sem tükrözi, hogy a vakáció idejére mit tervez, de ugyanigy azt sem, hogy mit szándékoznak tenni a fiatalok körében a klérus befolyásának ellensúlyozására. Ezért a következő javaslatokat teszi: 1,/ A VB. fogadja el a KISZ, VB, munkatervát azzal, hogy a VD-n el­hangzott feladatokkal egészítsék azt ki, ill. dolgozzák át Tóthné elvtársnőt is bevonva ebbe. _ , . n 2./ A PVB, kéri a Tanács Végrehajtóbizottságát, hogy az ősz folyamira bocsátás a kerületi KISZ. Bizottság rendelkezésére a Fő u. 6.sz. alatti helyiséget, ami a kulturális öeazejövetelinek rendezéséhez szüka égés. 2./ A kerületi KISZ. -Uizottaág a munkaterv végrehajtásához vonjon be kerületi pedagógusokat. A kerületi KISZ, Bizottság a kerületi P&rtizánazövetségtől kérjen elv­társakat, akik munkájukban segítségükre lehetnek. De ez ne szűküljön le csak Bipoa elvtárs személyére. A PVB. a munkatervet elfogadja, a javaslatokkal egyetért. Vitéz elvtársnő: Javasolja, hogy az ateista propaganda tervezetének kidolgo* zásában. a kér, 'KISZ, VB, is vegyen részt. ^ A pedagógusokkal való jobb kapcsolat kialakitísa érdekében Kada el - társ tartozzon a Pedagógus pártszervezethez. , te Ezzel a napirend végétért. ; . • V ' * * , ■ * ”ffi|ptete® * , ...- ' s •; fi..;...' . . v ’ * ' * • i ■ ■ .. • ■ ... Js--::\ te • “teI X te " i " •fpgp® ] ® ' ’fte i Lx a (; r , f . • fi , • . \ ' . 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom