Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1957-10-09

Egyetért azzal, hogy kerületi viszonylatba ne hívják össze negyedévenként a kommunista szakszervezeti aktívát. ■ az a baj, ho_,y a dolgozók politikailag nem érzik magukénak a szakszervezetet éa itt van a legtöbb feladata a pártszorvezetekn uS a kommunistáknak. A szakszervezetek politikai munkáját úgy fogalmazzuk meg, hogy a bizalmiak folytatnak-e politikai munkát. Egyetért Magyarnó elv­­társnovel, mert még soha egy bizalmi munkáját sem értékelték olyan szempontból, hogy a dolgozók ügyes - bajos dolgait elintéz még egy bizalmit sem dicsértek meg azért, mert az p területén va a legkevéebbé rossz hangulata a dolgozóknak, Anda János:Véleménye szerint a vita ssgitso et adott a jövő heten tartan ' " kommunista beszámoló összeállításához, ahhoz, hogy megmutassák a kommunista aktiva főbb feladatait, ' Helyes az, howy a pártszervezetektől nagyobb segítséget követeld, a szakszervezetek részére és több megbecsülést azzal, hogy a meg­felelő embereket átadják a szakszervezeteknek. Fel kell majd* vet­ni azt hogy a PB. határozatát juttassák ói vényre az alapszervezetekben ebben a vonatkozásban is, kijött, hogy a szakszervezeti központok / egy és ugyanazok / nem mindenütt nyújtanak megfelelő segítséget. A bizottság ezt szedje össze és erre felhívjuk majd a megfelelő szervek figyelmét, va^yj ahol kevés segítséget adnak amra a területre felhívjuk a figyelme A szakszervezeti demokrácia betartatását a pártszervezetek feladc távú kell tenni, mert ez a tömegkapcsolat kérdését jelenti. A brigád nyújtson segítséget a BEV.-nél és más helyen, no..y meg­­v történjen a szakszervezeti választás, persze a szakszervezeti központtal ezt megbeszélve. A brigádba a KISZ. ós a -letanács is adjon 1-1 elvtársat, mert sol kérdésben kapcsolódnak itt a feladatok. P' A jelentésnek az a hibája, hogy felvetve a problémákat, kikerült fontos dolgokat, pld, a szakszervezeti függetlenség kérdésé, az Jogy a párttól ós a kormánytól függetlentteni akarás, revizionis­­nézet, amely október-novemberben fennállt még ma is él az ©gyes emberekben még szakszervezeti funkcionáriusok fejében is és ennel utón-útfélen hangot adnak. Es ez még akadályozza a saját munkáju­kat és gyengíti a párt ós a tömegek kapcsolatát. Vagy a többpárt , kérdése, a sztrájkjog kérdése. Széliről beszélni kell. Az a.nézet is áll még, ami okt. nov,-ben, iio^ a dolgozók jobban szeretik a pártonkivüli UB. elnököt, mint a párttagot. Ezzel kapcsolatban mi a helyzet most. A párttagok úgy dolgozzanak, uo0y őket mint ; j párttagok&t Is elfogadják az emberek. t Vagy a szakszervezeti munka tartalma, a gyakorlatban nem olyan egyszerű - bár i..az az, hogy a munka iránya meg van szabva és határozva, A szakszervezeti munka jellege más a hatalom átvétele előtt és má a hatalom átvétele után, minden demokratikus orszá bán. A szakszó vezetőkbe beidegződött a régi szűkön vett érdekvédelem, amely eze belül is csak bérharcra korlátozódott. Most komoly problémát jele az, hogy a szakszervezetekben érdekvedelrai szervek és a termelést elősegítő szervek is egyben. Ezt az aktívái meg kell magyarázni. Mert a gyakorlatban ez u,_y néz ki, ha az e, ,yik vonalat viszik, a másik munka nem megy. Tehát a párttagoknak, a kommunistáknak meg kell érteni a szakszer­vezeti munka jelentőségét és nem szabad lebecsülni ezen a területe i végzett munkát. jp J mmmmmmmrnm**.. uw ...... .^cumi . .... .un,mm.... ,,.j....uj** ' : fi ■ í k v • '

Next

/
Oldalképek
Tartalom