Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1988-04-19
I i ■7'4::Vv:-• 7 ff''//7YffYff//; ff ff'ff YffffYffff.i# Y '• h * A párton belüli döntési rendszer módosítását sürgető feladatnak tekintjük. A viták során is kifejeződött, hogy párttagjaink rész kiván§ nak venni a politikai döntések előkészítésében, igénylik a döntési szintek pontos meghatározását. Ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy jelentős szerepet kell adni a vezetők, a választott tisztségviselők személyes felelősségének az előkészítésben, a döntésben és a végrehajtásban egyaránt. A felelősség érvényesitési lehetőségének és számonkérhetőségének legyenek meg a konkrét formái. Igény az is, hogy még a döntés előtt ellenőrizhető legyen a mega I apó- / zottság, /szükség szerint tudományos/# gyakorlati tapasztalatok, vafa\ lamint a kért és kapott vélemények figyelembevételének ténye. Amennyiben a döntéshozatal az előzőek szerint történik, nem tartják indokolt- I nak a t es ff ff tekerne Met t működő külön korfljltativ, tanácsadó testületek A kisebbségi vélemény kezelésének módját ellentétesnek tartják a több-00000 szőr deklarált célokkal. A kisebbségi vélemény számára is biztosítani kell a védelem garanciáit, ugyanolyan nyilvánosság illeti, mint a többségi véleményt. A párton belüli eltérő nézetű platformok gyengítik a pártegységet. A formális pártegység mindenáron való fenntartása már eddig is sok kárt okozott a pártnak. El kell dönteni, hogy kisebbség milyen részaránytjeI ént és mi módon kérheti a korábbi állásfoglalás felülvizsgálatát, illetve megváltoztatását. Élénk vita alakult ki a párt politikájának vállalása, képviselete kö’ ftó'’ 0 0 0 ft rüI is. Az helyes követeI meny,hogy a párttag nyilvánosság előtt képy. §§i§l| viselje a párt politikáját. A jelen állásfoglalás js ós a sajtóban közö I t határozatok azonban gyakran homályosak a politika részleteivel kapcsolóban, így egyetlen párttag sem lehet biztos abban, hogy vitában legjobb szándéka ellenére sem tér el a poIitikátét.I Ennek követ- r kezménye lett a politikai vitától való óvatos visszavonulás. A párttagság ma csak olyan politikát vállal fel és képviselhet maradéktalanul, amelynek kialakításában maga is részt kapott. A párt cselekvési egysége csak látszólagos, ha nincs mód valódi részvételre a döntések kiala; kitásában. Ezt az biztosíthatja, ha nem csupán a nagy horderejű kérdé- ^