Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1984-05-02
Í Ennek ellenpólusaként az 1956-os ellenforradalom alatt és után a "szakszervezeti függetlenség" jelszava jelent meg. Megkísérelték a szakszervezeteket szembeállítani a párttal, a szocialista állammal. Szerették volna úgy feltüntetni őket, mint a dolgozók érdekeinek egyedüli védelmezőit. Az ellenséges propaganda napjainkban is igyekszik ezeket a revlzionista nézeteket táplálni, újraéleszteni. K Az MSZMP egyaránt elutasítja a szakszervezetek szerepének dogmatikus és revlzionista értelmezését, A szakszervezetekkel kap■MgmAm osolatos politikáját saját munkájában szerzett tapasztalatai alapján - a lenini felfogásra építve, de a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatait is figj&embevéve - alakítja és valósítja meg. Jffi'íf ■ A szocialista társadalom ápitésa hazánkban egy hosszú fejlődési folyamatot indított el, melyben nagy szerepe van a kialakított társadalomirányítási rendszernek, benne az önállóan dolgozó szakszervezeti mozgalomnak, melynek fejlődéséből, munkájából az alábbiakat emeljük ki* R Először: a párt viszonyát a szakszervezetekhez, s ennek mindenkori tartalmát a szocialista építés céljai és feladatai határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy a párt irányítása mellett, a szocializmus politikai intézményrendszerének minden intézménye, - Így a szaktó^ szervezetek is - saját hivatásuk szerint szolgálják a munkásosztályt, a dolgozókat, A párt, a társadalom fejlődésével tudatosan teremtette meg a demokratizmus növekedésének feltételeit és lehetőségeit, kialakította a párt, az állam és a szakszervezetek közötti munkamegosztást, A párt felismerte, hogy vezető szerepe akkor érvényesülhet megfelelően, ha irányításával az állami és társadalmi szervek önállóan végzik feladataikat, A párt nem vállalhatja magára más szervek teendőit, 'fSPWWí'í HL | a munkásosztály, a nép érdekeit legátfogóbban a párt politikája fejezi ki, de ebben a politikában szorosan együttmüttödik a kormánnyal és a szaksserveís©tt©l« ^