Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1983-01-25

i í ■ in p > fc széleskörű, megértetése mellett - lehetőségeink keretein belül - azok elméleti alátámasztását is «dbaeé#eeSM»tík. E törekvésünk szolgálatába állítottuk a pártnapokat, kü­j f lönböző létszámú és összetételű konzultációs fórumokat, valamint a töraegpolitikai oktatás formáit és a politikai vitakörökét, A pártszervezeteknél nőtt az ezirányu ak­tivitás . de a propaganda munkában még igy sem tudták kö­vetni a gazdasági életben végbemenő változásokat, Agitá­ciós munkájukra jellemző volt, hogy az általános felada­£ tok mellett, azokból kiindulva a korábbi évekhez képest P^ jóval több esetben foglalkoztak konkrét helyi feladatok­kal. amivel a felvilágosító munkán túl ösztönzőleg ha­' tottak a gazdasági vezetők munkájára is, Í Információs munkákban az 1981. évihez képest számottevő változás nem volt tapasztalható. Az információs munka kialakult szervezeti rendszere jól működött, döntő több­ségben a pártszervezetek politikai, munkájának az infor­mációs munka szerves része lett. Ez lemérhető azáltal is, hogy az információs jelentések tartalmukban gazdagodtak az őszintén felvetett külső, belső problémákkal, gondok­­kal, gyarapodott az értékelő, minősítő észrevételek szá­­^ ma. A pártszervezetekhoa irányuló tájékoztatása javult, ami vonatkozik a pártbizottságunk és a tömegkommunikációs eszközök által adott tájékoztatásra egyaránt.Pl: az infó jelentésekben felvetett főbb kérdésekre írásban válaszolunk; -r Del Több szóbeli tájékoztató kell 7a pártszerveze tele ve/ze- ^ tőinek időszerű bel-külpolitikai és ideológiai kérdásek- ^ ről. De tapasztaltuk azt is, hogy a pártszervezetek még nem használják ki az öntevékeny informálódás minden le­hetőségét, sőt a "fentről" kapott információkat sem to­vábbítják minden esetben a párttagok felé. i^sll’7- I A pártoktatás 1982-ben is az ágit.prop. munka fontos te­volt. Az informáoiós jelentések alapján megítélt ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom