Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1983-02-28

leten, mely elsősorban a kis létszámú alapszervezetek munkáját segiti. íJHH m1 Jó kezdeményezések voltak az MTA Néprjazi Kutatócsoportnál, a téma kiválasztásában és az együttműködésben egyaránt: rend­mm* szeresen meghívták a művészettörténészeket, jogászokat. A kutatók egyre fokozódó igénye a gazdasági életünk, egyes ideológiai kérdések problémáinak megismerésére tovább fokozza az amúgy is meglévő informálatlanság érzetét. Azt várják a felsőbb pártszervektől, hogy időben kapjanak őszinte tájókoz­­tatókat a társadalmi élet időszerű kérdéseiről, eseményeiről. A kerületi Pártbizottság egyre inkább törekszik lehetősé­geihez mérten differenciáltan kielégíteni ezt az igényt. Az intézményi alapszervezetek tevékenységében a párton kí­vüliekkel folytatott tudatos párbeszéd másik lehetséges formája a szakmai viták fóruma, melyek elősegíthetik az alkotó marxista légkör kibontakozását, a belső demokratizmus fejlesztését. Je­len esetben a pártszervezet által fontosnak és szükségesnek vélt témák intézményi szintű vitájának szervezésére utalunk. Az ilyen jellegű viták is elősegithetik a "nyitást" az egyes osz­tályok, az intézet és a "szakma" között. A kutatóintézeti pártalapszervezetek többségében a jó munka­helyi légkör kialakításában való aktiv részvétel érzékelhető, mely elsősorban a belső feszültségek tudatos feltárásában és azok oldásában realizálódik. A kutatóbázis felülvizsgálatából eredő kedvezőtlen hatások , is hozzájárultak ahhoz a negatív tendenciához, hogy a párton­kivüli kutatók körében egyre csökken a párt iránti érdeklődés, egyre nehezedik a taglétszám növelése. A fiatalok intézetbe kerülésének problematikája, valamint ujabb, már "érett" kutató felvételének gyakorlati megszűnése további nehézségeket támaszt a pártépitósben. A jövőben szükségesnek tartjuk, hogy a kutatóintézetek párt­­alapszervezetei tevékenyen járuljanak hozzá az intézményi kez­deményezőkészség felszínre hozásához, szakmai viták szervezéséhez. .! A l i i — m........... 1111 ' ■■■ - MIMIM..—Ilii I I 7 • A ’ TM r-T’-.’C-.'X- i

Next

/
Oldalképek
Tartalom