Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1983-02-28
I Napirend 2. pontja: A tudománypolitikai irányelvek megvalósulásának tapasztalatai az MTA kerületi intézeteiben Szóbeli kiegészítés ÜTmat Vilmos-----A tudománypolitikai irányelvek megalkotásától napjainkig közel 14 év^telt el. Ezen idő alatt társadalmi fejlődésünk jelentős eredményt hozott, amiben^nem kis része van annak az irányelvekben is rögzitett^elv érvényesülésének, miszerint a társadalmi haladás fontos feltétele a fejlődés tudományos megalapozottsága, a tudományos eredmények széleskörű hasznosítása a társadalmi gyakorlatban. Nem jelentéktelen szerep jutott e folyamatban a társadalomtudományoknak és a társadalomtudományi eredményeknek és ennek sorában a kerületünkben lévő MTA intézetek tudományos munkásságának, A Politikai Bizottság 1977-ben vizsgálta az irányelvek megvalósulásának országos tapasztalatait, előtérbe állitva a strukturális Js szervezeti kérdéseket. 198o-ban ennek fővárosi szintű vizsgálatát a BP PVB végezte el és határozta meg a további megvalósitás budapesti feladatait, majd ezek végrehajtásának helyzetét 1982,jun,16~i ülésén tekintette át. Pártbizottságunk a határozatok végrehajtása ellenőrzésének gyakorlatában folyamatosan figyelemmel kisérte a kerületünkben lévő MTA intézetekben folyó munkát, /Erről ad tájékoztatást a 2,sz, melléklet/. Kiemelkedik ezek sorából az 198o-as pártértekezlet, mely Jtfogóan,^ a ^Tudománypolitikai Irányelvek kerületi megvalósitásának egészéről adott értékelést, A mostani testületi előterjesztés előkészítése során és a korábbiakban szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az Irányelvek ma is akutálisák. Nem hagyható azonban figyelmen kivül, hogy az utóbbi évek társadalmi, gazdasági változásai az érvényesitésükt MfiL 4* ; höz_a feltételezettnél jóval nehezebb társadalmi és intézményi körülményeket és feltételeket teremtettek. Ez azonban nem törte /"7 meg azt a folyamatot, melyet a kerületi akadémiai intézetek munkájában az Irányelvek megvalósítására való törekvés jellemez és aminek a tudományos és a társadalmi közéletben egyaránt szemléletes eredményei^vannak. Ezek közül példaként emlithető, hogy a kutatás szabadságának érvényesitése valós, pezsgő légkört hozott, a politika és a tudomány viszonyára az erősödő és r szélesedő kölcsönösség jellemző, intézeteink több országos jelentőségű társadalomtudományi kutatás bázisává vagy centrumává váltak /pl. Szociológiai Intézet, Tört.tud. Intézet, Állam- és Jogtudományi Int./ Mindezen eredmények mellett szólni kell arról^is, hogy az intézetek munkájának hatékonysága elmaradt a kívánatostól^ a lendületesebb előrehaladás nem nélkülözheti a^nagyobb belső kezdeményezőkészséget az akadályok felszámolásában. Lassan fejlődik az intézetek közötti és az intézetek és az egyetemek közötti kapcsolat. Mindezen^gátló tényezők megszüntetését, hatásuk csökkentését is szolgálta a "keretintézeti" szervezeti forma bevezetése. \ Ife ■ . .! • B í ü) Uy mm ....——■ - -- mm mm -------uw 1 uíjMjjjajumii ..... é • j■'"■v 7 1 -7'-■■'■■■■ ■ ■ ■■■■■■■■" 1