Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1983-09-05

r letét feszitő problémákat, nyitott az uj kérdések iránt, kellő önkritikussággal fogadja a bírálatokat, észrevéte­leket. Egyre inkább tudatosul, hogy a pártmunka politikai, mozgalmi jellege fejlesztésének egyik légjárhatóbb útja a pártszervezetek nyitóttságának fokozása, a tömegkapcsola­tok erősitése. Erre a pártonkivüliek részéről is igény je­­jelentkezik. Azoknál a pártszervezeteknél, amelyek felis­merték ennek jelentőségét és különböző módszereket alkal­mazva "nyitottak" a pártonkivüliek felé, ott érzékelhetően növekedett a pártszervezet befolyása az adott munkahelyen és ez termékenyitőleg hatott a pártszervezet életére is. Hl Ezeknek a pártszervezeteknek a munkáját az jellemzi, hogy rendszeresen foglalkoznak a működési területükön felmerü­lő jelenségekkel, azokat politikai szempontból elemzik, keresik a jogos és reális igények kielégitésének lehetősé­gét. A helyi kezdeményezés az erőforrások, tartalékok fel­tárásában elősegítette a politikai élet felpezsdülését, nyitottabbá és elevenebbé tette a munkát, tágabb teret adott a kezdeményezésnek. Jellemző, hogy a pártonkivüliek bíznak a pártban, elfogadják politikai vezető erőnek. A pártot az adott közösségben megtestesítő pártszervezet megítélése ugyan már nem mindenütt ilyen egyértelmű, de többségüknél jellemző, hogy az egész kollektíva érdekében végzett tévé­­^ kenysegükkel, állásfoglalásaikkal rászolgálnak a bizalomra. Ennek is tulajdonitható, hogy a pártonkivüliek is gyakran V fordulnak egyéni problémáikkal a pártszervezetekhez. , Mindezek mellett az is megállapítható, hogy a pártszerve­zetek egy része nem képes a közhangulatot befolyásoló lé­nyeges kérdések érzékelésére, a felvetett kérdések megvá­laszolására. Sokszor olyan kérdésben is eligazítást várnak a felsőbb szervektől, amelyek helyi döntést igényelnének, hiányzik az öntevékenység, a rugalmasság. Ezt időnként az is felerősíti, hogy az irányitó pártszervek nem késztetik önálló munkára, kezdeményezésre a pártszervezeteket, akara-S 1 < 1 : : 1 1 11 11 ■* I ' . ■ ■ • - 7 . /. - 1 • " . * i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom