Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1978-05-08

Pártunk az alapvető osztály-bázison a munkásosztályon és a paraszt­ságon kivül hovatovább az egész társadalomra támaszkodik. Népünk egységesaa szocialista társadalom felépítésére irányuló óhajában, és szándékában ahhoz, hogy egységes maradjon és egységében még összeforrottabb legyen, mindenekelőtt a pártnak kell egységesnek lenni. Pártegység nélkül a nép sem lehet egységes. . Abban, hogy a párt egységes legyen sajátos és különleges szerepe van a Központi Bizottságnak. Központi Bizottságunk egységes, pártunk is egységes; de hogy a ha­tározatok értelmezésében és végrehajtásában is egységesek legyünk 77 annak érdekében még erőfeszítéseket kell tenni. 1953 és 1957 között a párt a szélsőséges ideológiai és politikai ■"'.-tel­megnyilvánulások szintere volt. Ma már mindem történelem, de ennek az időszaknak az örökségei még ma is élnek. Az egyik ilyen maradvány, hogy egyes elvtársak egyoldalú érzékeny­ségben szenvednek. Vannak akik azonnal idegesek lesznek, ha a központi irányítás erő­södik; azt mondják, hogy már megint mi lesz itt, tönkreteszünk mindent. Mások meg attól lesznek idegesek, ha arról van szó, hogy a | Wm vállalatok önállóságát „eg kellene tartanunk, „ért arra esiikoőg van. Mostanában ritkán emlegetjük azt a párthatározatot - pedig bizonyos SS aktualitása van mely szerint pártunk kétfrontos harcot Hirdetett. ! w ll i ■ ímj? Ma a maracista-lenlnista bázis széles, kiterjedt, eszménk uralkodó, meghatározó, bár dogmatikus és revizionista maradványok még létez­nek. I ' (gf*.*; I' : Nem kell most újra meghirdetni a kétfrontos harcot, de legalább meg kell őrizni a kétirányú érzékenységet. Ne csak egy valamire legyen valaki mindig érzékeny; legyünk érzékenyek a dogmatikus, szektás nézetekkel szemben, s ugyanúgy a revizionista, opportunista, jobboldali vagy egyéb káron nézetekkel és megnyihánuSásokkal szemben " laBBE i

Next

/
Oldalképek
Tartalom