Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1978-06-21

; « misága" szinte visszhang nélkül maradt. A fiatalok többhelyütt el­utasítják, a - szerintük - mesterséges probléma-felvetéseket. Ugyan­­f akkor általános jelenség, hogy a napi politika számos jelenségét hajlamosak szigorú etikai mércével mérni - mind az indokolatlan jö­vedelemszerzések eseteit, mind a tömegkommunikáció rosszul sikerült megoldásait egyaránt megbélyegezve, mint olyan jelenségeket, ame­lyek károsak a társadalomra, szocialista előrehaladásunkra. Az alap­állás rokonszenves, de hiányzik még belőle a mélyebb politikai ösz­­szefüggesek felismerése. A fiatal humán értelmiség egyes csoportjainál megfigyelhető bizo­nyos befelé fordulás, apolitikusság is. Erre bizonyos lehetőséget kínálnak egyes tudományágak vagy egész munkahelyek is. Komoly problémát jelent - és ez a dolgozó fiatalok minden rétegére vonatkozik - hogy az állami, gazdasági vezetők, a társadalmi és tömegszervezetek, a szocialista brigádok, a felnőtt dolgozók - ke­vés kivétellel - nem tartják állandó feladatnak a gályakezdő fia­talok tudatos erkölcsi, politikai, szakmai nevelését. v. S: ■ A KISZ KB 1974. áprilisi határozata a KISZ eszmei-politikai hatássá- i .nak, a IÜSÉ-tagók erkölcsi, politikai, világnézeti elkötelezettsé­gének és kiállasának, az alapszervezetek aktivitásának és fegyelmé­nek növelését szolgálta. E célkitűzés jegyében a KISZ átszervezte politikai képzési rendszerét, meghatározta a kádermunka továbbfej­lesztésének feladatait. Kezdeményezte és szervezte oz ifjúság sza­badidejének hasznos eltöltését szolgáié munkaformák, módszerek be­vezetését /pl. ifjúsági klubok, Edzett Ifjúságért tömegsgortmozga­­lom/. A KISZ egyre növekvő szerepet játszik a gazdasági épitőmunka feladatainak végrehajtásában is. Részt vesz a szocialista munkaver­­seny szervezésében, mozgósítja a fiatalokat a mindennapi munka be­csületes, legjobb képességek szerinti elvégzésére, a brigádmozga­lomban, az ifjúsági versenyformákban, a társadalmi munkaakciókban, , kommunista szombatokon és az építőtáborokban való részvételre. 1 A határozat kedvező feltételeket biztosított a kerületi KlSZ-szer­vezetek munkájához is. A pozitív összkép mellett azonban nagy^kü­­lönbségek találhatók az eszmei-politikai hatásában a különböző ré­tegek, az egyes KISZ-szervezetek vonatkozásában. Jónak minősíthető a helyzet a tervező irodai KlSZ-szervezetekbai, a hivatali KISZ- szervezetek egy részében, kielégitő a hivatali, tudományos, kultu­rális és a középiskolai KISZ-szervezetben, problémákkal terhelt az ► üzemi, szövetkezeti KISZ-szervezetekben. 1. A KISZ tervezési rendszere - az országos akcióprogram alapján ké­szülő alapszervezeti programok - biztosítja, hogy a KISZ-szerveze­tek tevékenysége a fő kérdésekben azonos irányú legyen. A szerveze­ten kívüli fiatalokat is mozgésitó munkaformák /ifjúsági brigádok, ifjúsági vitakörök, "Beszéljük meg!" vitasorozat, ifjúsági klubok, tömeg politikai, kulturális és sport rendezvények stb../ elősegítik, hogy a KISZ politikai hatása ne csak a tagságra, hanem a fiatalok széles körére kiterjedjen. Jól szolgálják az internacionalizmus erősödését a szocialista or­szágok életéből rendezett vetélkedők, a KISZ és a KOMSZOMOL szer­vezetek találkozói és a szolidaritási akciók. Nagymértékben elősegítették nemzeti ünnepeink - a magyar és az egyetemes történelemben elfoglalt helye, szerepe - helyes értelme­­i'X zését a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében éveken keresztül ren­í . ff j \ | • Á' : _ te i

Next

/
Oldalképek
Tartalom