Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1977-01-10

■emelésére, illetve bevezetésére, továbbá a villamosenergia és a ruházati iparban dolgozók alapbérének emelésére:- az év során a központi bérszabályozás körébe tartozó válla­latok dolgozóinál 4,5 %-os, a költségvetési intézmények dol-I1KBI1 gozóinál pedig átlagosan 5 %-os béremelést tervezünk végrehajta­^ Január 1-ével a párt korábbi határozatának megfelelően -sor került a vállalatoknál foglalkoztatott munkások és alkal­­mazották alapbér tarifájának módosítására. ■ A ' 0S, Erre az intézkedésre azért került sor, mert a dolgozók egy része megközelítette, vagy elérte a bértételek felső határát,ami aka­dályozza a jól dolgozók alapbérének megfelelő növelését. Az uj bértarifák alsó határai mintegy 35-4o %-kal, a felső bérha­tárok 3o %-kal emelkednek.--------------------------­A tarifa rendszer módosítása kb. 3,5 millió dolgozót érint. A bértételek felemelése nem jár együtt a bérek automatikus feleme­. lésével. Lehetőség nyílik viszont arra, hogy a vállalatok saját lllll I llf A , , bérfejlesztesi alapjaikat célszerűen használhassák fel, javuljon a bérgazdálkodás és 1979-re az előírásoknak megfelelően mindenütt f ■: ! — I elerjek a módosított bértételek alsó határát. f' fi 1 1977-ben az országban 88 ezer uj lakás felépítését tervezzük. Ebből 31 ezer lesz állami lakás. 16-17 ezerrel növeljük az óvodai, 3100-3200-al a bölcsődei helyek, ■Rt ——— n 17oo-zal a kórházi ágyak számát. Szűk körben sor kerül szociálpolitikai intézkedésekre is. l|1 , B! A népgazdasági terv a fogyasztói árszínvonal növelésének mértékét lp|| éves szinten 3,8-4 %-ban állapította meg. ||j Az elmúlt évben végrehajtott husáremelés ez évre áthúzódó hatása 1,1 %-kal^/a vállalati kezdeményezésre és a piaci hatásokra P® ' j í H-----------------------—---------------J

Next

/
Oldalképek
Tartalom