Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1976-06-04
í ' egyetemi felvételi jelentkezések és azon igen nagyarányú, hét-nyolcszoros jelentkezés van. Ez annyit jelent, hogy a gimnáziumi tanulők egy jelentékeny része nem kerül be az egyetemre. Ezért középiskoláinknak feltétlenül egy kicsit szemléletbeli változásra van szükségük és a gimnáziumi feladatok másik oldalát kell előtérbe helyezni: jobban felkésziteni őket a munkába állásra. Hát nem veszik fel jelentékeny részüket az egyetemekre, főiskolákra és akkor elkezdődik o vacillálás, hogy hova menjenek el, milyen munkalehetőséget találjanak, hova menjenek dolgozni stb, stb, SS úgyhogy a gimnáziumok vonatkozásában a kérdésnek ezt az oldalát is • erősíteni kell és a tanulókat jobban fel kell erre készíteni. Ez egyrészt szemléletváltozást jelent, részben a pedagógusok vonatkozásában, mert mindig azt mondtuk, hogy a gimnázium elsősorban felsőoktatásra előkészítő tevékenységet folytat, és ez eddig igy is volt. Tehát a pedagógusoknál bizonyos szemléletváltozásra szükség van, de maguknál a tanulóknál is, hogy azok, akik gimnáziumba járnak, bekerülhessenek az egyetemre. Ez bizonyos vonatkozásokban ^ szemléletformálás! problémát is jelent. Most a fakultációs lehetőségek biztosításával kívánnánk előbbre lépni, ami elsősorban a kerületi tanács feladata lesz. A gyakorlati foglalkozások reális kialakitasat pedig továbbra is fokozni kell. Kerületi gimnáziumainkban, azt hiszem, k hogy megtaláltuk a megfelelő arányt. Kot gimnáziumban gépkocsiszerelő jellegű gyakorlati képzés folyik, vagy műszaki rajz, hiszen a kerületi tervező vállalatok nagyon szívesen vesznek fel műszaki rajzosokat. A harmadik ilyen gyakorlati foglalkozás a gyors- és gápiáx gépírás, elsősorban a lányok számára. Ez a raunkábaállitás-segités kicsit átvezet a fiatalok pályairányitási munkájának a javítására. Itt is többen emlirtették, hogy milyen nehézségekkel jár ez, és ez csak egy összetett __ | | .---------------- 4 í ■ ,j x 'c ' ' 1 • ■ i- 73 -