Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1974-05-28
r Farkas elvtára: A pártdemokrácia fejlesztése érdekében továbbra is bátorítani kell a párttagságot pártszerü keretek közötti bírálatra. Igen nagy figyelmet kell fordiüani a felvetett problémák megoldására. A kérdésekre megfelelő időben és megfelelő választ kell adni. Konkrétan kell válaszolni és nem általában. Időben kell figyelmeztetni a párttagot , hogy ha kommunista akar lenni, nem elég egyszerűen taggyülésra járni, tagdijat fizetni, hanem tenni Í3 kell valamit. 'Egymást segitő, véde^-. mező, megelőző tevékenységgel nagyon ritkán lehet találkozni. Kada elvtárs: A párt elvi, politikai és gyakorlati kérdéseit illetően jó lenne a pártértekezlet beszámolójában a fő kérdéseket megemlíteni. Ilyenek pl. a marxizmus-leninizmusnak az osztályharcról, a munkásosztály és a párt vezető szerepéről, a proletárdiktatúráról szóló tanítása, a demokratikus centralizmusról, a szövetségi politikáról szóló kérdések stb. A külön véleményről elmondja, hogy lehet mindenkinek külön véleménye országos kérdésekben, a pártmunka továbbfejlesztése kérdésében is. Külön véleménynél a mérce az, hogy osztályszem-r lélet vagy kispolgári mentalitás alapján van-e különvéleménye. Kiegészítéseket javasol: szerinte normális gazdasági vezető nem tud a-nélkül dolgozni, hogy ne legyen a párt gazdaságpolitikájának aktiv propagandistája. Itt nem a gazdaságpolitikát hang^ súlyozná, hanem a párt politikáját. Mutasson példát a kommunista, a szocialista erkölcs érvényesítésében,/ dolgozzon elüerjesz- 0i téséért. 3. bekezdésben? a KISZ-oktatás egyes elvi, módszertani és szervezeti kérdéseit. Dénesné elvtársnő: Tapasztalata szerint sokszor problémát jelent , a vállalatoknál, hogy elvégzik a marxista egyetemet, de ugyanakkor a helyi problémákat nem ismerik. Javasolja, hogy a feladatok közé vegyék be, hogy a párt politikájának megvalósítására tett helyi intézkedések magyarázata legyen fontos feladata a párt s z erve ze t eknek• Balázs elvtárs válasza: Minden hozzászólásból kicsendült, hógy az egyik legnehezebb feladatról tanácskozott a pártbizottság, Mindenki segíteni akaróan, reálisan vetette fel a kérdéseket. Továbbra is hangsúlyozni kell, hogy a marxizmus konstans elemef it jobban kell oktatni. Egyetért azzal, hogy a vezetőket jobban be kell vonni a propagandamunkába. Azokat a párttagokat lássák : ' I I 1 l - ; i ■, - | j-6-