Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1973-10-31
! I IHHHHh BHHW k —ta eddigi eredményeit, kritikailag értékelve a burzsoá szakirodalom idevonatkozó eredményeit is. Jelenleg a munka az összefoglaló tanulmány elkészítésén folyik. Vitája az ősz folyamán ese-A témakör másik iránya "Az államigazgatás központi irányitása" őlmmeT szintfelcát részből, két tanulmánykötetből áll. Az első koíetüez, amely a szooialista országok központi államigazgatásának felmérését, a hatályos joganyag összefoglalását tartalmazza, elkészültek a főbb tanulmányok. Hasonlóképpen előrehaladtak a fontosabb tőkés országok vonatkozó intézményeit leiró-* elemző tanulmányok is. A tanulmányok előmunkálataként nagyarányú anyaggyüjtő-forditói-dolcumentáoiÓs munka folyt, s ennek eredményeként jelentős, összéhasonlitó vizsgálatra alkalmas anyag gyűlt egybe. Mind a két kötethez összefoglaló bevezető tanulmány készül; ennek szintén ez év őszén lesz a vitája. j Előrehaladt a munka "A helyi igazgatás" témakörében is. Itt is megindult - főkén! Külső erőkre iamaszkodva - a nemzetközi Őszre szehasonlitó anyaggyüjtŐ munka; a helyi igazgatás központi irányítását elemző tanulmány belső erőkkel készül s a többi tanulmányhoz hasonlóan ez év őszén vitatják meg. A fentieken kivül további összefoglaló tanulmányok, felmérések és bibliográfiák is készültek, mindenekelőtt az államigazgatási eljárásokról a szooialista országokban. Itt szintén nagy szerepet kaptak az intézeten kivüli kutatók, főleg a jogi karok oktatói. "A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományös megalapozása" oimü nagyszabású kutatómunkából az Állam— és Jogtudományi Intézetre háruló feladatok teljesítése - mint látható - tervszerűen halad s az 1973 végóig esedékes tannivalók elvégzése biztositett. 3./ Befejezéshez közelednek a Szociológiai Intézetben "A mai falu__ társadalmi szerkezetének átalakulása; a paraszti életmód es tulaíT'változásaT" oimü középtávú kutatási terv első szakaszának__ 1 munkálatai is. Az intézet hat kutatója vezetésevei külső munkatársak é s a felmérésekben elég nagy számban diákok vettek részt. A munka 100 faluban folyt, az ország különböző vidékein. Ez év ' februárjában— márciusában falunként 20—50 osalád adatait vettek fel foglalkozási szerkezetre, jövedelem-viszonyokra, a társadalmi mobilitásra, a család-viszcnykra, stb. vonatkozóan. A munkában résztvevő diákokkal ugyanakkor mindegyik faluról_ szociográi fiát - 100 "kismonográfiát" - készítettek, amelyben igyekeztek megragadni a számokban nehezen megfogható emberi kapcsolatokat, a falu átalakításával kapcsolatos pszichológiai-tudati mozzanatokat is. Az adatok "kódolása" /szárnitógépre való előkészítése/ befejezéséhez közeledik; a nyert részanyagok, korrelációk első nyers összefoglalása szeptember 20—ra készül el; október közepére várható az adatok összegezése /az intézet szegedi csoportja végzi/, s október végére tervezik az anyag megvitatását, majd végleges [ formába öntését. / i •/pjgggl; I ! A * r f