Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1970-05-05
Í — Felül kell vizsgálni a kerületi Tanács Klubja programját, eszközellát ot-tságát és biztosítani keli, begy a jövőben jobban szolgálja az ifjúság 'művelődését, nevelését, szóra- A kerületi körzeti helyiségek — főleg az l/3-as körzet -a jövőben a fenti célok érdekében meghatározott napokon álljon a KISZ rendelkezésére! A kerületi PB vezetése gond sir djon arról., hogy az érintett szervek vezetői elemezzék az ifjúság lakóterületi foglalkoztatásának lehetőségeit, egyeztessék elképzeléseiket mind a szervezés, mind. a feltételek megteremtése és a tevékenység tartalmi vonatkozásai— bán. ; % III« A Pártbizottság a kerületi KISZ Bizottság, a helyi KISZ szervezetek Több í hőszerü~ feladat aiként "az" ~áXáublaira:F jélöTi 'meg: A KB ifjúságpolitikai állási•glalásában megfogalmazott módon mind a kerületi KISZ választott szerveiben, mind pedig a helyi KISZ szervek és szervezetekben dolgozó fiatalok körében tudatosítani és érvényesíteni kell a KISZ kommunista tömegszervezeti jellegét, az ezzel kapós ólat os ,eTvi¥ p o 1 iTj.Vá'i ~ s ze :rve z e ti "kér désekett a,/ Kiemelten kell foglalk.zni a KB állásfoglalásában megfogalmazott olyan f ntos feladatokkal, mints- a KISZ politikai kommunista jellegének elsődlegessége, a kommunista tömegszervezeti jelleg követelményei;- ezzel összefüggésben a KISZ szervek és szervezetek tevékenysége a KlSZ-en kívüli fiatalok között;- az ifjúsági szervezet- szerveinek kapcsolata, együttműködése - kerületi és helyi vonatkozásban - az állami, társadalmi és törnegsservezetekkel,>- Továbbá az ifjúságpolitikai elvek érvényesítésével összef függő e'lyan fontos kérdésekkel, mint a rétegmunka, az érdekvédelmi. tevékenység, a lakótorüXetFTÍ jusSgi" nevelés ~ kérdéséi. b./A kerületi KISZ Bizottság és a helyi KISZ szervezetek tevékenységük so^n'k^’é^Te^teseT era/enyeslTsőF’a .IppjpÓY'eT n .rm^/bx a aemokraiíkus' 'cénTiTTi'zmuVHYV'etV ' Fék zz'álc~a"válaszíoí•£ testületek szerepét, az irányító,’ segitő és ellenőrző tevékenységüket:- Folyamatosán érvényesüljön a "választott szerv irányit választott' szervet" elv®- A kerületi bizottsági és végrehajtó bizottsági üléseket, a helyi KISZ vezetőségi üléseket és taggyűléseket tartalmilag és szervezetileg jobban elő kell készíteni® 11 *_______________________________________________________J 7 I