Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1969-06-08
5./ Sok szó esik a szocialista demokrácia fejlesztéséről. Felvetik, hogy az egy párt rendszer körülményei között vannak—e "garanciák" társadalmi életünk demokratizmusának folyamatos fejlődésére. Az utóbbi időben egyesek azt a nézetet hirdetik, hogy a hatalom és a demokrácia egymással szembenálló, egymást kizáró ellentétek. A szocialista demokratizmus értelmezésében azzal sem lehet egyetérteni, hogy csak jogok és kötelességek vannak, a kötelességekre való hivatkozás "támadás a jogok ellen", mert helyenként a demokratizmus alatt csak a jogokat értik. Vannak, akik fennhangon követelik a nagyobb demokráciát, ugyanakkor ők maguk, napról-napra megsértik a - demokratikus közélet és közgondolkodás normáit, "kivételes jogokat akarnak szerezni, vagy monopolhelyzetet igyekeznek teremteni" önma^ guknak és híveiknek. Egyesek - akarva akaratlan - a demokráciára hivatkozva már a párt fő vonala ellen is kezdenek fellépni. Az üzemi demokrácia fejlődése megnyilvánul a termelési tanácskozásokon mutatkozó aktivitásban, a szakszervezetek szerepének és tekintélyének növekedésében, a vezetők és munkások kapcsolatának javulásában. Az uj gazdaságirányitási rendszerben jó iskolája a demokratizmusnak a kollektív szerződések megkötése, az azt megelőző széleskörű vita. Fel kell azonban hivni a figyelmet arra, hogy helyenként a gazdasági és szakszervezeti vezetés szintjén sem tisztázott, mit ertenek az üzemi demokrácia fogalma alatt. A szellemi élet demokratizmusáról nyugodtan elmondhatjuk, hogy az I * utóbbi években jelentékenyen növekedett, elég két tényre utalni: a gazdasági reform bevezetése, a vezetőségválasztó taggyűlések. Sokat fejlődött a viták demokratizmusa, őszintesége, politikai jellege. Ugyanakkor jogos megállapítás, hogy helyenként nem kielégítő a v: - j tatkozó kedv és a viták színvonala, elvont, eredmény nélküli szó-A megfelelő vitafórumok biztosításának minden lehetősége adott, az jpjfe igény széleskörű, csak az adott intézmény párt- és gazdasági vezetőin áll, hogy éljenek is ezzel. Az ideológiai kérdések tisztá| zását a jó munkahelyi hangulat, a bátor és nyilt biráló szellem csak segitheti. Jogos felvetés, hogy "a vitában tanúsított őszinteségnek ne legyen következménye". *• " i fi $ & -i. . **■ ’ . ,v TMTM