Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1964-07-14
I Ez a szakmai vezetés szerepét és f-e jlődésé-t Csökkeni tette, a pártszenevezet erejét pedig egy irányba túlzottan lekötöttet%agjait megterhelte, d./ Nem helyeselhettük és helyeselhetjük azt a szemléletet sem," amely szintén kezd elterjednij iüdniillik azt, hogy egyes pártszervezetek a gazdasági- szervező munkán kivül minden egyéb mozgalmi munkát valamiféle másodrangu kérdésnek tekintenek, nem értve a gazdaságiszervező és a politikai- nevelő munka összefüggését .és kölcsönhatását. Jól lehet a pártszervezetek gazdasági szervező munkája minden termelő és tervező vállalatnál kiemelten fontos feladat, de egyben elválaszthatatlanul irt összefügg a pártszervezet nevelő- szervező tevékenységével. Egyik sem lehet sikeres és redményes a másik nélkül - nem is .beszélve arról, hogy a párt .szerepének és feladatának eltorzitását jelentené minden egyoldalúság. Ma már az elmondott kérdésekben jelentősen előre jutottunk* Különösen a májusi PB. ülés nyújtott ehhez jelentős segitséget, de még a jövőben is munkálkodnunk kell a pártszervezetek gazdasági— szervező munkája elvi. és módszertani kérdései tisztázásáért, a hasznos tapasztalatok és kezdeményezések elterjesztéséért, a hibás nézetek és gyakorlatok leküzdéséért. 2./ A pártszervezetek gazdasági szervező munkájának fejlődésére, sokoldalúságára és mélységére legkonkrétabb bizonyiték a rt pártszervezetek aktiv munkája eredményeként' létrejött vállalati- üzemi közös intézkedési tervek elkészítése és az ott szereplő feladatok összehangolt, folyamatos megvalósi-Általánositható az a tapasztalat, hogy a közös intézkedési tervek az adott terület legfontosabb kérdéseit, kiemelt és legnehezebb feladatait tartalmazzák. A politikai- nevelő munka, a termelési agitáoió is a kitűzött feladatok sikeres megvalósítását szolgálja. A kezdeti eredményekről a VmájusipPB^ ülésen részletesen beszámoltunk és ezért most a gazdasági- szervező munka elemzése nem szükséges, mert csak ismétlő füenne. Megvalósításuk sikeresen halad. Átfogóan, reálisan értékelni osak az év végén tudjuk. * BÜ ’ | ^___________&_________________J