Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1960-10-25
azután Jön a gázvezeték és egyéb dolgok beépítése. Már pedig emiatt sokmillió forint értékű kér keletkezik. Erre is fel kell figyelni. A külföldi kapcsolatok és kiutazások kérdése. Jámbor elvtárséknál fordult elő, hogy szükséges lett volna a kiutazás Olaszországba, mert teljesen uj rotáoiós gépet kaptak. Amikor összeállítják külföldön a gépet az elszállítás előtt, akkor teljesen üzemképessé teszik. Magyarországon sen*i nem ismeri annak a gépnek a működését. Itthon újra elkezdenek vele kísérlete tezgetni, holott sokkal kisebb költséggel, müBödés közben megnézhették volna azt a gépet. Az utazásokkal kapcsolatban egyébként meg,b gyzem $ még, hogy véleményem szerint megengedhetetlen, hogy Magyarországon kísérletezünk olyan dolgokkal, amelyekben a KGST országai a kísérletezés végső stádiumában vannak és többmillió forintot fordítunk azoknak a kutatóknak a érkiegészit, ésére, akik meg akarják itthon konstruálni ugyanazokat a dolgokat, amelyek másutt mér megvannak, te1 D® nemosak a vállalatoknál, hanem nálunk,,a népi ellenőrzésnél is akadnak hibák. Az a véleményem, hogy különösen szakmailag kall még a népi ellenőrzésnek igen sokat fejlődnie ahhoz, hogy a vállalatok munkáét megfelelően segíteni tudja, Í \j ' tó' • ■ ■ ' ' „ ff/.. ; ’ -tó' ff’:-- - tó' . . . , - ' V■ ■ v '“tel ' Y-- \ ’ \ '\’.Y J i . . • ' / I ! '! ' ' ' * • • ’ I ■1 : ’ •' M • ' * ‘ l :--------------;— •„< . - ,— '■ tó ,".: 0 K* ■ -'-.ff •. - . < - ; \ ;fa ff I f i ' ’ A i j - 15 - 20 -