Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1959-03-18

'11 ir_| . mm Jó ._ . A közös vezetésbe be kell vonni az embereket, ez nem szólam , hárem meg kell valósítani. ez igen lényeges, mert az emuerek feivetik, hegy mit kapnak ha többet dolgoznak. Meg kell mondani, hogy mit kapnak közvetlenül és közvetve ha többet dolgoznak. A 6o-as év életszínvona­lát 59-ben emelni kell. Cserháti elvtárs is elmondja, hogy milyen dL- képzeléseik vannak, ezek csak akkor válnak valóra, ha a dolgozók támogatják. Most azt kell megkeresni, hogy hogyan, milyen módon tud­nak eljutni az emberekhez. A vasutépitési problémában megpróbálnak sagiteni. Kőszegfalvi eivtárs felé: még mindig'nem sikerült megér­tetni, hogy szocialista munkavers nyt kezdjenek, amely a szakmai fejlődést szolgálja és a káder problémát oldja meg, mert versenyek s?rán nevelődnek ki az uj káderek, ha ezt nem látják, akkor ez nagy hiua. Szirtes eivtárs beszélt a tervező irodákban meglévő helytelen nézetekről a munkaversenyt illetően. Remélik, hogy a pártszervezetk jobban rákapcsolnak erre és tisztázzák a helytelen nőket eket amelyek akadályozzák a munkaver seny/ szervezését. Szeretné hangsúlyozni, hogy/ a munkaverseny szervezése a kommunisták példamutatása nélkül ■ nem megy.-űrről nem esett szó, pedig idevágó téma. A vezetők elmond­■ ják, hogy a kommunisták eipuhultak, kényelmesek, nem tartják köte­lességüknek a példamutatást. Itt nagyobb követelményekkel kell fel­lépni párton belül. Több jó javaslat hangzott itt el a tervező kxemsk^ irodák, üzemek egymás között kapcsolatáról, ezeket az elvtársak vegyék figyelembe* Helyes a Nyomda 3 naponkénti ellenőrzése a munkaverseny során. Azok a törekvések, amelyek eddig vannak különoöző helyen ezt pozi­tiven értékeljük, itt előre jutottunk az előző időszakhoz képest. De ezt a dolgozók közé levinni és az, hogy vállalásuk legyen, ehhez politikai munka kell, amely megérteti, hogy mit akar a párt : a 6o-as év életszínvonalát 59.-ben teljesíteni.. Foglalkozni kell még a szakszervezettel, azt mindenki tudja, ha nem mennek jól a dolgok, akkor a szakszervezetet okolják, jó lemie itt önkritikusan nézni a dolgokat, meg kell nézni, hogy a SZOT felhivás után mit csi­nálnak és mi milyen segitsétoet tudunk ehhez adni, és akkor állít­hatunk követelményeket a kommunisták felé. ; ^ Kádár elvtárs tájékoztatójában sok politikai muníció/ van, ehnez az szükséges, hogy az emberekkel megértessük - hogy a párt úgy látja ós azért ajánlotta a szocialista munkaversenyt, mert meg van az objek­tív és szubjektív lehetősébe annak, hogy gyorsítani tudjuk a szo­cializmus építését. •“•gy évvel ezelőtt itt hangzott el az,nogy nálunk Magyarországon miért nem lehet megcsinálni azt, amit Kináoa, Bulgáriában megcsinál­tak, miért nem tudjuk mi is gyorsítani a szocializmus építését, - f tessék, most érkezett el ennek a reális ideje. Ha azt megértetik a dolgozókkal, hogy a szocializmus építését velük együtt akarjuk és ehnez az igazgató elvtársak m gteremtik az objektív feltételeket,a párt és a szakszervezet megteremti a politikai légkört, akkor a koggresszusra úgy fogunk elérni - mert ez a kongres zus előkészíté­sét jelenti -, hogy Kádár elvtárs arról számolhat ue a kongresszusán, hogy szikla-szilárdan felsorokazott a magyar nép a párt mögé és a dolgozók életszínvonalának emelését végre tudjuk hajtani. Élni kell a lehetőségekkel, mindenki érezze saját felelősségét. Ha mindenki i a maga területén eivégzi kötelességét, megteszi a magáét, aaaor a szo­cializmus építése tényleg megtörtént. A kérdésekre még visszatérnek, a problémákat még egyszer külön meg­tárgyalják. Kéri az elvtársakat a PB. tagjait, hogy a Határozati ja­vaslatot fogadják el. A pártszervezetek figyelmét külön felhívják, ho&y ö tapasztalatokat a tömegekkel tárgvaxják meg és esik utána küldjék be. fzttán Vitéz eívtársnő bejelenti a Tanácsköztársaság-i ünnepséggel • II kapdsol tos teendőket. , ^ j i ff— . ———i 1 mm—— » mm —------------------------------------------------------------/—-------------. I l

Next

/
Oldalképek
Tartalom