Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1957-09-13

Ezt & legutóbb megtartott pártnap is igazolta, mert nem töl­tötte be feladatát. Elhatározták, hogy vállalati viszonylatban az eddigieknél jobban, palitikaila^-ideológiaila, jobban előkészítve ünnepük meg a Na:y Októberi Szocialista Forradalom 4o. évfordulóját, mert várható, hogy az ellenség is rá fog kapcsolni az ideológiai munkára. j _ ,, . ' , ’ ; ; • ’ í ! , ' I Galambos Árpád: /Mezőgépfejlesztés/. Elmondja, ho y a ró. i értelmiség és az uj, ill. a fiatal értelmiségkapcsolata elég jól nézett ki, dd ez úgy állt, hogy a régi értelmiség tele beszélte a fiatalok fejét, hogy amikor ők ilyen korban voltak már komoly funkciójuk volt, külföldre jártak, stb. De amikor a prémiumról volt szó, akker - mivel az idősebben vannak olyan helyen, ho y tőlük függ ki mennyi prémiumot kap - saját ma ukn&k a keret legnagyobb részét elosztották és a maradékot adták a fiataloknak. Sokat beszélünk arról, hogy meg kell nyerni a régi értelmiséget j/’-'n de keveset arról, hogy sok holyen, ahol kommunista igazgató van, az ilyen személyek akarata érvényesüljön náluk a fiatalok­kal való foglalkozást illetően, mert pozíciójukat féltve olyah információt adnak a fiatalokról, hogy képességeik nem megfelelőek és szinte az ő információjuktól fü„.g, hogy egy fia- j tál mehet-® külföldre, va ,y h©,,y mennyi prémiumot kap, mert az igazgató ezeket az információkat nem ellenőrzi. Ha arról vau szó, hegy a fiatalokat meg kell nyerni, akkor t > többet kell ezekkei a problémáikkal foglalkoznimert állítja, hogy náluk elsősorban a fiatalok azok, akik közelednek a párthoz Vannak egyes volt MDP. tagok, akikre számítunk, ezek közül van sok, akik egész komoly funkcióra tettek szert, mert jo párt­­munkát végeztek és az események után ezektől várták elsősorban, hogy lesznek azok, akik a legtöbbet -fogják tenni a párt érdeké­ben, de ezek az ©ív,társak a kommunista múltjukat el akarják takarni és utón útfélen' hangoztatják jobboldali nézeteiket. wrtia György: Véleménye szerint jó lett volna, ha Anda elvtárs beszámolója a hibák mellett megmutatta volna azt is, hogy mi van jó a mun­kában, s általában. Az értelmiséggel való foglalkozást illetően elmondja, hogy kimennek a megyébe és a végrehajtás során egészen másképp van minden, mint ahogy Kádár elvtárs arról beszólt. Kádár elvtárs f kint volt Tatabanyán és azt mondta, nagyon szép, hogy 78 tonna szenet termelnek, de figyelmezteti őket, hogy azt soh.se felejt­sek el: ha műszaki értelmiség .nem volna, egy tonnát sem tudnának termelni. Ugyanakkor a megyei párttitkár Molnár László elvtárs úgy fúrja aj műszaki értelmiséget és nyomja el, ami nem a megbecsülésüket bizonyítja. Ugyanez az elvtárs a műszaki értelmiség ellen _ irt névtelen levélírót megvédi * pedig ezek ártanak a legtöbbet a párt tekintélyének. Az ő vállalatuknál revizionista veszély nincs, inkább a szektás 1 veszély forog fenn. Ezt tartják a legnagyobb hibának, mert ez akadálya annak, hogy a pártonkivüliek közeledjenek a párthoz. Felháborítónak tartja, hogy egy olyan értelmiségről /Mamcáih állapították meg, hogy a forradalmi bizottmány tagja volt, aki ővele együtt novemberben-decemberben az ujj.áépitésen dolgozott. Az ilyen rágalmazó ellen fegyelmit kell indítani véleménye szerint. A vállalat eredményes munkájának ismertetésekor megjegyezte, ho; y vállalatuknál 25 régi munkásmozgalmi elvtars dolgozik. ! . , a _________I F— Jr:.i i ■ - - ' ■ i • jt~m. — i - .te..— .-----------­­J .......... ' i

Next

/
Oldalképek
Tartalom