Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.6.a/2)
1957-06-19
•/ :.7i7 ■ ps7 ■ ........ II . I' * ■’ 4^ 1 ) J az MTI-nél érzékenyebbek a szektáns hibákra, mint a jobboldali hibákra, azzal, hogy figyelmeztessenek bennünket a szektáns hibákra, ha ilyet tapasztalnak részünkről, ö is egyetért azzal, hogy a pedagógusoknál érvényesítsék azt, hogy abban a kerületben tanítsanak, ahol dolga laknak • Katona József; Elmondja, hogy üzemekben is az a helyzet, hogy a dolgozók magatartása, politikai állásfoglalása megoszlik és a kommunisták feladata ezeket egységbe hozni. Véleménye szerint Kádár és Marosán elvtársak által emlitett forradalmi éberségre az I.kerületben - sajátosságánál fogva - fokozottan szükség van. Javasolja, ahol még nincs megfelelő vezető, érti ez alatt a kommunista vezetőt, záros határidőn belül érjük el, hogy mindenütt legyen. Anda János : a tárgyalás során kiderült, hogy a kulturális intézményekre nagyobb figyelmet kell fordítani azért is, mert álbalában először itt jelentkeznek azok a problémák, amelyek egy hónap múlva már más területen is felütik fejüket. Pld. Tavaly februárban az Állami Népi Együttesnél Rákosi leváltását követelő hangok olyan erővel jelentkeztek, amelyek csak jóval később jelentkeztek más területen. ^ A másik amit látni kell, hogy a legsúlyosabb káder politikai baklövése~ két ezeken a területeken követtük el, példa erre a levéltár. Borsa tipusu embereket helyeztünk pl. a VIII. ker.-ben a Szabó Ervin könyvtarba is. Ezek a területek a fő gyűjtőhelyük az ilyen tipusu embereknek. Es ezek ideológiai hatásukat éreztetik. A Pártbizottságnak a felelősge rendkivül nagy azért, hogy a jövőben ne történjen meg ilyen. Ne történjen meg az, hogy azért, mert az I.kerület polgári jellegű, minden pol- : gart ideraknak. Sajnos egyenlőre most is ez folyik. A Tőldy Gimnáziumba helyeztek egy egyetemről valakit, aki fegyveresen résztvett az ellenforradalomban. Azt lenne jó megvalósítani, hogy egy kerületbe Pedagógus csak a Tanács és a ker. Pártbizottság tudomásával teherbe a lábát. Mert máskülönben nem tudjuk , milyen emberek ezek. A kulturális intézményeknél a pártszervezet befelé fordulása annál károsabb, mivel itt vannak országos vonatkozású intézmények is, és a pártszervezet jó vagy rósz befolyása országos viszonylatban is érezteti jő vagy rósz hatását. Olyan politikai tevékenységet kell ezeken a helyeken kifejteni, hogy a pártban ne lássanak mumust. rx A most lezajlott pártnapoknak rósz eredményei vannak. Az aktivitás egyenlő a nullával, ^em merik felvetni a problémákat az emberek. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy az emberek félnek a racionalizálástól, az átszervezéstől, ha véleményüket elmondják. , Ilyen körülmények között nem várhatjuk, hogy az emberek vé lemérj t mondjanak. J Ezért fontos, amikor egy ember helyzetéberíra3ntést hoZ’éak, mondják meg. az illetőenk, hogy megerősítették az állásában, axtexnanocbii anMKfáSÜcxMgx , ^ , A tárgyalás során az a vélemény alakult ki, hogyha a vezető akkor ^ minden jo. Ez tévedés. Nem az a mérték, hogy párttag-e vagy sem, hanem hogy egyetért-e a párt politikájával, végrehajtja-e azt vagy 3em. Határozatnak .javasolja: Akaderb1zottság a hatáaköri listáját készitse el és ezen belül nagv szerepe jusson a kulturális intézmények problémáinek megoldására, hogy milyen javaslattal éljünk a felsőbb szervek felé, pl. ^xazAgos Levéltár , Népi Együttes. 8 i i ^ . ' G ___________ l ..UX- - . J