Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1989-09-16

irányzatok csak igen lazán kapcsolódnak egymáshoz és a poli­tikai akcióképesség igen súlyos veszteségeket szenved a kü­lönféle irányzatok közötti kompromisszumok megkötése során. Ennek egyik oka, hogy a pártvezetés nem képes valóságos veze­tői feladatait ellátni, azaz a párt szükséges integrációját meg­teremteni, de oka a kialakult helyzetnek az is, hogy az egyes áramlatok nem jelennek meg elég nyíltan, igy a látszólagos egy­ség sok esetben nem elemezhető világosan. Ez visszahat a vezetésre is és fokozza annak kompromisszumokra való hajlamát. A párt megujúlása elsősorban azt jelenti, hogy az MSZMP-nek valódi politikai párttá (mozgalmi párttá) kell válnia. Erre azonban a jelenlegi helyzet kedvezőtlen feltételeket kinál. Ahhoz, hogy az politikaieladatainak eleget tudjon tenni minde­nek előtt olyan mozgalommá kell válnia, amelyet határozott prog­ram és az ennek alapján vállalt tudatos fegyelem tart egyben és kormányoz a kijelölt célok felé. Ehhez elengedhetetlennek tűnik, hogy a különféle törekvések határozott platformokká álljanak össze, s azok felismerhetőek legyenek a párt politi­kai életében. Ebből fakad és erre alapozható a párton belüli teljes politikai nyíltság igénye. Ha elfogadjuk azt, hogy az MSZMP magyar, szocialista, munkáspárt, akkor a nyilvánosság alapján, nyilt politikai vitákban alakulhatnak ki azok az álláspontok, amelyek az említett definíciók tartalmát adják. Csak a nyilt viták alapján állapítható meg, hogy mely értelme­zések férnek bele ebbe a keretbe és melyek nem. A párton belüli nyilt politizálás és a platform­szabadság kinál lehetőséget arra, hogy létrejöjjön az MSZMP-n belül egy olyan progresszív politikai irányzat, amelynek el­képzelései általábnan elfogadhatók a tagság számára, illetve, amelynek nézeteihez tudatosan tudnak majd viszonyulni. Ha létrejön egy ilyen irányzat, akkor ez egyben arra is képes lesz, hogy a széthúzódó erők ellenében egy dinamikus egység erejét keltse életre. Ekkor, ha a párt tagságában állanak is W |

Next

/
Oldalképek
Tartalom