Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1989-09-16

Í centrálást jelenti. A nemzeti érdek hangsúlyozása azonban nem azt tartalmazza, hogy az MSZMP-nek a jövőben az egész nép párt­jának kellene lennie. A nemzeti szemléletmód nem zárja ki ugyanis azt, hogy meghatározott rétegek sajátos érdekein keresztül szembe­süljön a párt az egész társadalom problémáival. A politikai prakticizmus is amellett szól, hogy az MSZMP keresse meg azokat a társadalmi rétegeket, amelyeknek érdekében és amelyeknek támo­gatására számítva politikáját kialakítja. Ez a réteg a munkásság legyen, de azzal, hogy minden dolgozó és bérből élő réteg ehhez a nagy csoporthoz tartozik. Az MSZMP politikájának következetesen arra kell épülnie, hogy a társadalmi jólét a munkásság jóléte ellenére nem valósulhat meg. A hatékonyság növelésének és a társadalmi modernizációnak nem lehet az az ára, hogy a munkásság és a hozzá kapcsolódó rétegek a maguk egészében hátrányos, ki­szolgáltatott helyzetbe kerülhessenek. Az MSZMP politikája és ' í J politikai ideológiája akkor lehet verseny-és konfliktusképes, ha \ a mondott értelmű munkásság valóságos (közösségi és egyéni; ér­dekeit jél fejezi ki, ha a munkásság érdekeire nézve gyakorlati következményekkel jár. A jólét elérésének útja azonban csak a társadalmi-gazdasági hatékonyság elismerése és növelése lehet. III. A pártviszonyok Az MSZMP-nek azt a politikát kell képviselnie, azt a magatartást kell tanúsítania, amely a többi politikai mozgalmat és pártot politikai riválisnak tekinti. ,A társadalmi fejlődés jelen tapasztalatai azt mutatják, hogy a megfelelő alkalmazkodó­képességet, ellenőrizhetőséget az egypártrendszer viszonyai között nem lehet kialakítani. Tartalmatlan és hatástalan jelszóvá vált, |||p> hogy a párt önmagát ellenőrzi, mert képes erre. A többpártrend- i szernek mindaddig van létjogosultsága, amig a társadalom érdek­via zonyainak rendszerében a többi párt talál kifejezhető érdeke­a H , , r_--------------------------------------------------------------------------------------­far ' Fi ' : ' 1 ’V, Y ' ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom