Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1989-09-16

. ff ^ irányzatok csak igen lazán kapcsolódnak egymáshoz és a poli­tikai akcióképesség igen súlyos veszteségeket szenved a kü­lönféle irányzatok közötti kompromisszumok megkötése során. Ennek egyik oka, hogy a pártvezetés nem képes valóságos veze­tői feladatait ellátni,^azaz a párt szükséges integrációját meg­teremteni, de oka a kialakult helyzetnek az is, hogy az egyes áramlatok nem jelennek meg elég nyiltan, igy a látszólagos egy­ség sok esetben nem elemezhető világosan. Ez visszahat a vezetésre is és fokozza annak kompromisszumokra való hajlamát. A párt megujúlása elsősorban azt jelenti, hogy az MSZMP-nek valódi politikai párttá (mozgalmi párttá) kell válnia. Erre azonban a jelenlegi helyzet kedvezőtlen feltételeket kinál. ’ \C Ahhoz, hogy az politikaipladatainak eleget tudjon tennfi mindé­­nek előtt olyan mozgalommá kell válnia, amelyet határozott prog­ram és az ennek alapján vállalt tudatos fegyelem tart egyben fi <l, és kormányoz a kijelölt célok felé. Ehhez elengedhetetlennek . tűnik, hogy a különféle törekvések határozott platformokká álljanak össze, s azok felismerhetőek legyenek a párt politi­kai életében. Ebből fakad és erre alapozható a párton belüli teljes politikai nyíltság igénye. Ha elfogadjuk azt, hogy az |f| 5§l I MSZMP magyar, szocialista, munkáspárt, akkor a nyilvánosság alapján, nyilt politikai vitákban alakulhatnak ki azok az álláspontok, amelyek az említett definíciók tartalmát adják. Csak a nyilt viták alapján állapítható meg, hogy mely értelme­zések férnek bele ebbe a keretbe és melyek nem. A párton belüli nyilt politizálás és a platform­szabadság kinál lehetőséget arra, hogj^étr-ejöjjön_.a_z MSZMP-n 4 belüi~ ~egy "olyan "progressaiv.-po 1 itl kai irány sja£_,.__amfilynek el-7 / képgelésej—ál ta.1 áljman -ed.f oga.dhatók a tagság....számár-a-,—illetve ,-JBHBB 2 t, d a ári^ tuának ma j z önyalini . Ha -I Y érők ellenében egy dinamikus egység ‘ Ekkor,. ha a párt tagságában állanak is ;,it 9 „ , Tfi “r & I ( a Mkll ó/OjUllob? <4**? fa?* A e'cK('i * W |,te*Ja^BilBwi^EEgaMlÍÍ}fffWlifin ■.,am+,m**é*tu«,-^^.■-■>ik.^'. .*.«í. •, ^■"“" —*-.'■ *&>> ^ | ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom