Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1985-02-26

I ' HHBy Az itt szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a szóbeli pro­paganda iránti igény megnőtt ós hatásosabb is, mint az írott. Ez késztetett bennünket arra, hogy ösztönzést adjunk pártszer­vezeteinknek arra, hogy alakítsák ki azt a rendezvény formát, ahol lehetőleg kisebb létszámmal, viszonylag homogén összeté­telű csoportokban kerülhet sor igazi eszmecserére, párbeszédre, ösztönzést adtunk arra, hogy a szóbeli propagandát kapcsolják össze a politikai irodalom, tájékoztatás olvasásával, s ez utóbbi legyen a megalapozója a vitáknak, eszmecseréknek. fe-A politikai információs munka betölti szerepét, az információs jelentések megfelelő segitséget adnak a gondok, konfliktusok feltárásához, a döntések előkészítéséhez. A pártbizottság kü­lönösen fontosnak tartja, hogy az információs rendszer segít­ségével pontos, érzékletes képet kaphat a politikai közhangu­latról; a jelentések zömében kendőzetlenül, kozmetikázás nél­kül tárják fel a mindennapos munkában tapasztalható gondokat, a dolgozók körében megnyilvánuló véleményeket, észrevételeket. Az ilyen módon érkező információk alkalmasak arra, hogy a ve­zető pártszervek politikai következtetéseket vonjanak le belő­lük, s az intézkedések meghozatalában támaszkodjanak rájuk. uéf ufi te-Kritikusan el kell mondanunk azt is, hogy az alapszervezetektől a belső pártélet tartalmára vonatkozó információk szegényesek, azok alapján nehezen ítélhető meg a helyi politikai munka. Ugy véljük, hogy ennek javítása az alapszervezetek és a pártbizott­ság közös érdeke ós feladata. A pártbizottság a tágabb értelemben vett tájékoztató munka elemzésekor megállapította, hogy a már korábban is alkalmazott módszerek és formák tovább bővültek, tartalmukban gazdagodtak. A kerületi párt rendezvények ma már a tájékoztatás fórumai is, s mind gyakoribbak a tematikus, tájékoztatást szolgáló fórumok. Ma is érvényes azonban az az öt évvel ezelőtti megállapítás, miszerint az információ nem minden esetben jut el a párttagsá­tó fa 1,1 v 1 A pártbizottság álláspontja, hogy továbbra is figyelmet kell fordítani az információ begyűjtésére, értékelésére és különö­sen az információ felhasználására. Hasznosítsa jobban az in­formációt a kerületi pártbizottság, de az alapszervezetek is a helyi politika, agitáció, propaganda irányításában. A köz­hangulatot formáló munkájuk, agitációs tevékenységük során job­ban, közvetlenül kell támaszkodni az észrevételekre, válaszol­ni kell a felvetődött kérdésekre, s vitatkozni a helytelen né­zetekkel. I A pártoktatás a beszámolási időszakban hozzájárult a politikai munka eredményességéhez. Bővültek a tömegpolitikai oktatás formái, a tananyag tartalmában korszerűsödött. A felsőbb szintű határozatoknak, de a változó feltételeknek és igényeknek megfelelően uj oktatási formákat és módszereket vezettünk be, megújítottuk és szervezettebbé tettük a tömegpo­­litikai oktatás irányítását. I cfc ^ Jf í ----------------------------------------------------— ,—-----------------'——------------------------— —J ' I I ' ' , ’ ' ,r... ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom