Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1985-02-26

^ 1 Igaz az is, hogy a fegyverkezés fokozódásával, a gazdasági ne- j hózségekkel szemben sokan nem érzik az egyén lehetőségét, s egyesek hajlamosak a helyzetet kilátostalannak Ítélni. Ezt igyekszik erősiteni az ellenséges propaganda is, amikor a té­nyek, jelenségek tendenciózus csoportotsitásával és kommentált bemutatásával a szocialista rendszer válságát igyekszik bizo­nyítani, belekapaszkodva azokba a gazdasági nehézségekbe, tár­sadalmi problémákba, amelyek a szocialista országokban létez-A szocialista eszméinkkel ellentétes nézetek időközönkénti fel­­erősödöésének másik összetevője azzal függ össze, hogy miként ítélik meg az emberek társadalmunk állapotát, s benne saját egyéni helyzetünket. Nem csupán arról van szó, hogy a megsoka­sodott nehézségek ós a lassúbb előrehaladás az egyes emberben gyengítheti a szocializmus erejébe vetett hitet, hanem arról is, hogy az uj helyzetben hozott uj intézkedések - elsősorban a gazdaság alkalmazkodó képességének fokozásával, az érdekelt­ség növelésével összefüggő lépéseink - némelyike olyan elmé­leti problémákat is felvetett, amelyek a kellő tisztázás el­maradása miatt növelik a bizonytalanságot. A kerületi pártbi­zottság tapasztalatai szerint a gazdasági körülmények válto­zása - egyfelöl pedig az egyéni vállalkozások szabadabb le­­hetősógei - miatt az eddiginél több ember fordult az indivi­dualista, egyéni haszonszerzésre törekvő életforma irányába. A téves nézetek, a közgondolkodásunktól idegen magatartásfor­mák felerősödésében, illetve gyakoribbá válásában közreját­szottak ideológiai munkánk gyengeségei is. A pártbizottság megítélése szerint határozottabb fellépésre van szükség, az önzés, a jogtalan előnyszerzés, a közömbös­ség megnyilvánulásaival szemben. Ugyanakkor az agitációs ós propaganda munkának több segitséget kell adnia ahhoz, hogy párttagságunk, közvéleményünk világosan lássa a gazdaság és társadalmi viszonyaink továbbfejlesztését célzó lépések ér­telmét, szükségességét, s ezeknek a társadalomra gyakorolt Az e kérdésekben helyenként tapasztalható bizonytalansághoz hozzájárul, hogy az agitáció nem egyszer utóvéd- harcokra kényszerül. Nehezíti a rugalmas reagálást, a meggyőző érve­lést, hogy egyes intézkedéseket nem előzi meg a széleskörű ideológiai tisztázás. Ezért fordulhatott elő még a párttagok körében is bizonytalanság. Többen feltették például a kér­dést, hogy a gazdaságban alkalmazott módszereink, az uj kis­► vállalkozási formák nem jelentenek-e valamiféle maradandó torzulást szocialista elveinkben, értékrendszerünkben. . v'p Ugy féljük, hogy az ideológiai választ csak a gyakorlat pél­dája igazolhatja. Az ideológiai munka tapasztalataihoz tartozik az is, hogy a beszámolási időszakban mind erőteljesebb érdeklődés mutat­kozott meg a párttagság körében - de a széles közvélemény­ben is - a szocialista hazafiság, a magyarságtudat, a nem­zetköziség kérdései iránt. Ugy ítéljük meg, hogy e mögött Xfte egy örvendetes folyamat is meghúzódik, nevezetesen nemzeti múltúnk reális megismerésére való törekvés és nemzeti önbe­csülésünk növekedése. Az agitációs és propaganda munka ta­pasztalatai azonban azt is tükrözik, hogy ezzel egyidejűleg erőteljesebben jelentkeztek nacionalista megnyilvánulások a proletár nemzetköziség eszméjével szembenálló nézetek is. ’ jK ^ f8R i , -C T — , — -A í ' . • .. ~ ■ ■». ‘ -................... ................................ H Rfa

Next

/
Oldalképek
Tartalom