Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1980-02-23
Az elhangzott vélemények általában tárgyflaiosak, a korábbiaknál kritikusabbak voltak. Kicsendült belőlük a segitő szándék és a tenniakarás. Általánosnak mondható az a tapasztalat is, hogy a határozati jagaslatban megfogalmazott tennivalókkal kapcsolatban egész kevesen nyilvánítottak véleményt. A taggyűlések néhány kivételtől eltekintve jóváhagyták a beszámolókat és az elhangzott javaslatokat, egyetértettek a kerületi pártbizot ságnak az alapszervezet elmúlt öt éves munkájáról alkotott véleményével. Több alapszervezetben a párttagság előterjesztett határozati javaslatok jelentős módosítását, illetve kiegészítését tartotta szükségesnek. Javasolta, hogy a pártvezetőség az uj határozati javaslatokat a soron következő taggyűléseken terjessze elő. Néhány pártalapszervezetben a vezetőség nem készített hatá■ | rozati javaslatot a következő időszak legfontosabb feladataira. Ezeket a pártvezetőségek pártbizottságunk kötelezte arra, hogy mulasztásukat a soron következő taggyűléseken pótóljék. Összegezve a tapasztalatokat* megállapíthatjuk, hogy a beszámoló taggyűlések kerületünk pártszervezetiben tervszerűen, szervezetten, nyugodt légkörbenzajlottak le. Jél betöltötték szerepüket. Tovább erősítették a párttagok eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységét, hozzájárultak a pártdemokrácia továbbfejlődéséhez. A kerületi pártbizottság tagjai és a pártapparátus munkatársai a beszámoló taggyűlések előkészítéséből és , fa; jSi >1 >. -V lebonyolításából megfelelően vették ki részüket* I Kedves Elvtársak! Pártun k Központi Bizottsága múlt év december 9-én hozta nyilvánosságra a XII.Pártkongresszus irányelveit* Az irányelvek megjelenését kerületünkben is nagy várakozás előzte meg. A kommunisták és a párton kivüli dolgozók is arra vártak választ, hogy a párt Központi Bizottsága hogyan itéli meg az elmúlt öt esztendő munkáját, a gazdaság és a társadalom más szvéráiban keletkezett gondokat és ennek figyelembe vételével milyen politikai irányvonal, milyen tennivalók, feladatok elfogadását javasolja a XII.Pártkongresszus. A kerületi pártbizottság kohgresszusi felkészülési tervének megfelelően múlt év decemberében rétegbeszélgetéseket folytattunk a kerületben dolgizó munkások, értelmiségiek és fiatalok, valamint a nyugdíjasok