Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1975-02-08

te ■ !. I ■- 136 -is, ami még inkább indokolja, hogy szükséges ez a fel­készítés, ez a tanítás KISZ—vezetőink számára; az, hogy két-három évenként lecserélődnek, életkori sajátosság a KISZ-ben. Ugy érzem ez a feladat, hogy megtanítsuk KlSZ-veze­­tóinkét, eleget tesz a képviseleti funkciónak, ez hárul feladatként a pártszervezet, a gazdasági vezetőkre és a kerületi KISZ-bizottságokraV Még inkább fontos ez a gondos­kodás az ifjúmunkás KISZ-titkáraink esetében, Elvtáraak, nem véletlenül mondtam ide a végére az ifjúmunkásokat, és nem azért mondom, mert ez manapság erről illik beszélni! Az elmúlt évben KISZ-eseinek elszámoltak a munkás­­ifjúság körében végzett tevékenységükről. Már az elnevezés felháborodást váltott ki, mi az, hogy elszámolunk, miért nem beszámolunk? Igenis, ez elszámolás volt, mert tétele­sen történt, ugy mint ahogy otthon a zsebpénzzel el kellett számolni, minden egyes munkásfiatallal hogyan foglalkoztak, mit tettek vele, azért, hogy beilleszkedjék a szakmába, hogyan segítették munkahelyi beilleszkedését# képzését# Ennek a munkának egyébként egy statisztikai felmérés volt az indítása, és ez rendkívüli meglepő adatokat hozott!* Már akkor megdöbbentünk, amikor az összesítés kapcsán a 26 éven aluli kerületi dolgozd fiatalok közül 45 százalék munkásfiatal volt. És nem akarom ezt a statisztikát tovább folytatni* de ez minden izében nagyon érdekes és jellemző volt! ' a-Többek között kiderült az is, hogy a munkásfiatalok szervezettsége 37,4 százalékos, ami ha összehasonlítom a kerületi átlagos szervezettséggel, amely 57 százalék körül van, az megint?azt mutatja, hogy nem adhatunk számot nagy : U ;__________j ' M""."*!""1'............ < —-1—H lilll lUMWWWI. limSWto©ítoltalll!Wjp.li|lipi>WWIiUllliWrai|«raramHsra»i J i ' J , —

Next

/
Oldalképek
Tartalom