Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1975-02-08
--------------------------------------------------------------------------“-““É ■ • - ~ . \ -— 124 — ; q/ \ i ' . te . ;>M§? amit szeretnénk elérni és amit a munkásosztály, a szocialista brigádok tevékenysége feltétlenül szükségessé, indokolttá, jogossá tesz* Az Erdőgazdasági Vállalat KISZ szervezetének egyik fiatalja elmondotta, hogy röviddel azelőtt ^ az egyetemből odakerült fiatal nem tudja a munkásoknál megtalálni a kellő hangot, olyan mintha lenézné a munkásokat* Általános tapasztalat, hogy a tudományos, magas képzetteé. . gü körökben rangon alulinak tartják az ismerettárjesztést, ! - ■' ■ • . i szinte lenézik azt a munkatársat, aki erre is vállalkozik* Pedig a tájékozott munkás az üzemi demokráciában való gyakorlati részvételnek feltétele, és másrészt azt is tisztán Y J kell látni, hogy az értelmiség szerepe ma mást .jelent, mintegy polgári demokráciában* Felvetődik, vajon a pedagógusok nem iSztönzik-e a fiatalokat arra, hogy ők csalt a felsőfokú tanulmányok elvégzését tekintsék igazán eredménynek, egyébként mindent zsákutcának* Azt hiszem, ki lehet mondani azt, » . }'/v i • _ • ’ _ hogy a szakképzettség terén ma az öntudatos szakképzettség az igazán korszerű, amely látja azt, hogy az ő szakmája csak egy rendszernek a része, amely alkotó hozzájárulást, oselskvést kiván a mindennapoktól is* Ehhez természetesen nem elég a politikai, elméleti képzés, ataiben nagyon sok helyen.na* I gyón szép eredményeket értünk el, hanem ehhez az is kell, 2 ; 1 / Ifffft-V' / i . í. ' 2 ■ ,* - 2®+-/;®’. -2 .q ‘ \ >' i' ® ■