Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1966-10-22
ÍYifc7' • &> / ■ — y Yfe » * ■ ;4—E 2 ^ pártbizottságunk és a pártszervezetek igen aktiv munkát végeztek -atol»in»#*l9en, hogy a nemzetközi helyzet időszerű eseményeit, azoknak hátterét helyesen megvilágítsák. Haladást értünk el atekintet• ■ * mm. ben is, hogy a nemzetközi erőviszonyok megítélésénél sem a túlzott ' optimizmus, sem pedig pánikhangulat ne jelentkezzék. A nemzetközi kérdésekkel foglalkozó ágitációnknak és propagandánknak korábban |h éppen az volt az egyik gyengéje, hogy a különféle, leginkább a harmadik világbeli országokkal kapcsolatban illúziók keletkezhettek, majd váratlanul következtek be egyes események, puccsok és kudarcok. Az utóbbi időben sikerült mór a nemzetközi események reálisabb szemléletét kialakítani és azt megértetni, hogy a szocializmus és a béke erőinek történelmi és törvényszerű erősödése nem jelenti azt, hogy a nemzetközi arénában nem érhetnek bennünket átmeneti kudarcok is. 2./ Sok gondot okozott az elmúlt években a nemzetközi munkásmozgalomban létrejött helyzet megmagyarázása, őszintén meg kell mondanunk, hogy mindézjdeig nem tudtunk kerületünkben sem (~CltJ eléggé átfogó megnyugtató marxista-leninista elvi magyarázatot í ^reHHp , íjjlp adni mind arra, ami a nemzetközi munkásmozgalomban és különösképpen a kinai politikában végbement. Azt viszont sikerült elérnünk, hogy mig korábban kerületünkben is tapasztalhatók voltak itt-ott illúziók a kinai politika jogosságát illetően /hátha nekik van igazuk, jól magyarázzuk-e azt, ami ott történik stb./, manapság már a tények bővebb ismertetésének hatáséra, szinte teljesen elszigetelődött a a kinai álláspont. Ennek ellenére a kinai nézetek segítséget jelentenek az antimarxista szovjetellenes és nacionalista nézetek életbentartásához és az apolitikusabb tömegek körében a szocializmus, a kommunisták nemzetközi tekintélyének lej áratósáhoZ|fe növelik egyes körökben az ingadozást. 1 ; ' .7 íi* Yvt7 ' ' ( - < i kw 35" * feS 1 Jjjf f .v . .5' • * >.V| . "ivtó1 ‘pijf,-v; ■ • I. '': ■/, ; ■ ■ ■ ■'' •X'/t; q'X " • 0'.-, Í<v9 -rM ’ ' {■ ' . ■ ' .]'■ V ■ \ ’ ' ' - ■" ' ■ • í ('iy'il ' : ■ 02. i