Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1966-10-22

i kozását gátló tényezők ellen. Ösztönözzék a dolgozókat észre- I vétefik nyüt, őszinte elmondására. Kritikusabban vizsgálják j afaSLátus munkáját és lépjenek fel a túlzott optem^, az önelégültség ellen. Folytassanak harcot a meg fellelhető hivatalnoki szellem, a bürokratizmus ellen. Tisztelt Küldöttértekezlet! Mind erőteljesebben bontakozik ki kerületünkben a Hazafias Népfront mozgalma. Sokat foglalk<®k varosfejlesz­tési, kulturális kérdésekkel, melyek terén több kezdemenye­­zése fővárosi szintűvé vált. Mozgósító hatása elsősorban a szellemi foglalkozásúakra, nyugdíjasokra terjed ki. Szerve­zett találkozók, élménybeszámolok. előadás°k i jelentős sikereket ért el a népek barátságának elmélyítese-I ben is. | A jövőben nagyobb figyelmet kellene fordítani tevékeny­ségének területi decentralizálására, a oselekvőlbb, közvetle­nebb politizálásra, befolyásának szélesítésére a lakosság körében. Jelentős segítséget adnak még munkánkhoz a kerület többi tömegszervezetei is. A Nőtanács sikereket ért el elsősorban a család- és gyermekvédelemben, a dolgozó nők háztartási munkájának megkönnyítésében. Különösen jó munkát végez a szülői munkaközösségekben. A Vöröskereszt munkája is egyre szélesedik, közel 2500 tagja van. Az önkéntes, térítés­­mentes véradás megszervezése a szervezet egyik legjelentő­sebb feladata. Az elmúlt három évben mintegy 300 liter vért gyűjtöttek kerületünkben. A Politikai Bizottság sportmunkára vonatközó határo­zata óta van fejlődés ezen a téren is, bár ez még igen szerény. A sportkörök kevés támogatást kapnak a helyi pártszerveze­tektől és a szakszervezetek a korábbi évekhez képest kevésbé ; segítenek. Gyenge még a munkahelyi tömegsport és a sport­mozgalomban a nevelő tevékenység. Az MHS-nek nagy sze­repe van a honvédelmi nevelésiben, a szocialista hazafiság el­mélyítésében. Az MHS feladatait általánosságban teljesíti, de gyenge még az iskolákban végzett munkája és az üzemek, in­­j P TM­.... . a 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom