Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1966-10-22

latteÍenRtÍfeiáíisegés Munkaügyi feladatokkal foglal­tok Sokat javult a munkaversenyt szervező és értékelő SEységÜk is. A munkaversenyben a szocialista brigád­­| teJSrTfeilődésében elért eredmények elválaszthatatlanok a f^kszervezeték tevékenységétől. Kevés fejlődés tapasztal- 1 ható viszont a szakszervezetek politikai felvilágosító, nevelő­im inkájában Még a szakszervezeti aktivisták is (vezetőségi SSf SmiS) áior tétfenOl, vita & közbeszólj nélkül I i hallgatják a dolgozók körében jelentkező hibás^nézeteket. Színvonalban, és nem egy helyen sz^ruteg « gyenge a szakszervezetek által szervezett politikai oktatás. Ennek a helyzetnek egyik oka, hogy a s^kszeryezeti vezetóksok helyen még a párttagok között is, elterjedt az a felfogás, hogy a szakszervezetek elsősorban érdekvédelmi szervezetek, a politikai-nevelőmunkát végezzék a párt- és KISZ szerve­zetek. Ügy gondoljuk, ez a nézet hibás. Igaz, hogy a szak­­szervezetek fontos feladata a dolgozók érdekeinek védelme, szociális .kérdésekkel való alapos foglalkozás, s ezt a tevé­kenységüket is erősíteni kell. De feladata annak szolgálata is, hogy a dolgozókra mindinkább a marxista közgondolkodás legyen a jellemző. Tovább kell javítani a szakszervezetek pértirányitását is. Néhány helyen még a párttag szakszer­vezeti vezetők részéről is, bizonyos függetlenedési törekvések voltak tapasztalhatók (Bányászati Építő Vállalat, MÁV Buda­pesti Építési Főnökség stb.). Nagy segítséget jelentett ezek leküzdésében és a helyes gyakorlatok kialakításában a párt Központi Bizottságának legutóbbi, szakszervezeti munkára vonatkozó határozata. A szakszervezetek szerepének jog­­g körének növekedésével együtt, erősíteni, fejleszteni kell a j pártirányításukat és ez ránk, párttagokra, gondos, körül­tekintő és felelősségteljes munkát hárít. Legfontosabb fel­­.adatunk ma a szakszervezeti mozgalom területén az említett (határozat következetes, jó végrehajtása. Élvtársak! A párt VIII. kongresszusának határozatai termékenyítőleg j hatották a kerületi Tanács munkájára is. A kongresszus óta : szélesedett, demokratikusabb lett a Tanács munkája, tovább . ut I

Next

/
Oldalképek
Tartalom