Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1966-10-22
Jelenleg a párttagok 54,5%-a középiskolai, főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezik. (1962-ben 43,5%.) ll Az a körülmény, hogy a párttagság nem jár semmiféle előnnyel, évek óta kedvezően befolyásolja a tag-tagjelöltfelp'qSjgKaM vételi munkát, segít távoltartani a nem közénk való elemeket. Négy év alatt 437 tagjelöltet vettünk fel, akik egy-két kivétellel jól megállják a helyüket. Ügy látjuk a tagjelöltfelvételt sikerült állandó feladattá tenni, de még így is táti pasztaiható néhány helyen a kampányszerűség. (Például: BVG—FTI-ben 1963-ban nem volt tagjelöltfelvétel, 1964-ben ' . pedig 5 főt vettek fel. A Déli csomóponti pártszervezetek 1965-ben 7 főt, 1966. első felében 19 főt vettek fel.) Még ma 1 is jelentős azoknak a pártszervezeteknek a száma, ahol évekig egy tagjelöltet sem vettek fel. (Például: 1962 óta nem történt felvétel a Hungária KTSZ-ben, a Kosciuszkó utcai iskolában, a Budapesti Táncegyüttesnél stb.) Kizárás, törlés, kilépés, elhalálozás négy év alatt 140 esetben volt. (Ennek közel fele elhalálozott.) Kizártunk a beszámolási időszakban 36 főt, társadalmi tulajdon elleni vétség, erkölcstelen életmód miatt. Az utóbbi időben megnőtt a diszszidáltak szám (1965/66-ban 5 volt párttag). A kilépések, törlések oka betegség, a pártélet elhanyagolása, átjelentkezés elmulasztása stb. Mindent összevetve — a hiányosságokat is figyelembevéve — azt lehet mondani, hogy a párt szervezeti erősödése az elmúlt négy év alatt kerületünkben megfelelően alakult, olyanok kerültek közénk, akik munkájukkal, maga- J tartásukkal erre rászolgáltak. ~—! \ ■■ HHH Elvtársak! H1 ■ £ YY ‘Y Y A kerületi pártmozgalom eredményes munkájához, tekintélyének növeléséhez, tömegkapcsolatának erősödéséhez a kerületi PB kollektív irányító munkája is nagymértékben hozzájárult. A kerületi PB tevékenységét egy-egy munkatervi £ szakasz lezárásával rendszeresen önvizsgálat alá vette, 1966 januárjában pedig önálló napirendként vitatta meg a PB irányító munkájának tapasztalatait. Ezen a kerületi PB ülésen a Budapesti PB nevében is véleményt mondtak munkánkról. Ezeknek az értékeléseknek lényegét a következőkben lehet összefoglalni'. I 43 ü l