XXIII.222.a.2 / 26. kötet XXII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.08.13. Beszámoló a kerület oktatásügyi helyzetéről (aug. havi tanácsülés anyaga) ("ellenforradalom" megzavarta az oktatói-nevelői munkát)
fi Jelentésem elején utaltam arra, hogy az oktatásügy helyzetének vizsgálata é3 megtárgyalása mennyire időszerű napjainkban. Igen, nagyon időszerű, mert felelősségtelmjes feladatok hárulnak ifjusáfunk nevelését illetően a pártra, a tanácsra, a végrehajtó bizottságra, a pedagógusokra, a szülőkre egyaránt. A feladatok nagyok. Az MSZk?. pártértekezlet által kijelölt utón, a kerületi intéző bizottság segítségére támaszkodva haladunk előre és érhetünk el jobb eredményeket. Munkánkat a párt és a kormány iskolapolitikai célkitűzéseinek szellemében csak úgy tudjuk eredményesen elvégezni, ha erősödik az iskola és a szülők • közötti'kapcsolat, ha a pedagógusok a párttal és a tanáccsal karöltve mindent elkövetnek ifjúságunk közösségi, szocialista szellemiben való neveléséért, pedagógusok is, szülők is és mi mindnyájan mélységesen átérezzük azt a nagy felelősséget, ami a jövő nemzedék nevelésével kapcsolatosan reánk hárul. u Az 195U/58.tanév fő feladatai a következők: 1./ Az iskolai rend és fegyelem további szilárdítása, a tanulóifjuuágfegyelmezett kulturált viselkedésének kialakítása. 2./ Az egyes tantárgyak keretein belül ás az osztályfőnöki órákon az erkölcsi, politikai, világnézeti és hazafias nevelés lehetőségeinek kiaknázása, a nacionalista-soviniszta megnyilvámilások felszámolása, a proletár internacionalizmus szellemében való nevelés. 3./ Szilárd iskola- és osztályközösségek kialakítása, az osztályfőnökök és nevelők harmonikusabb együttműködése, egységes nevelői eljárások kidolgozása és alkalmazása. 4./ A nevelők politikai és szakmai továbbképzésével, az órák szinvonalá- nek emelésé, a nevelők é3 tanulók munkafegyelmének fokozása. 5./ Bemutató tanítások és tapasztalatcserék szervezése, a szaktanárok, tanítók,óvónők és napköziotthon vezetők részére. 6./ Az úttörő mozgalom erősítése; az úttörők létszámának emelése az < önkéntességi elv betartásával. 7./ A politechnikai képzés fejlesztése. Az iskolák ezirányu tapasztalatainak összegyűjtése és megjavittatása az igazgatókkal és nevelőkkel. # I á '•ff . x f'r' : / ‘ " ! " "ú ' ’ ■ ' /d ' 1 ' 'vS L m i ' O 1 ' ■ ' ;- 16 á Tisztelt Tanács !