XXIII.221.a.1 / 49. kötet XXI. Kerületi Tanács tanácsülései. 1958.04.08. A kerületi NEB megválasztása

I Ilyen körülmények között és ilyen politikai légkörben kezdte meg a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Magyar I Szocialista Munkás-Párt vezetésével gazdasági életünk hely­reállítását, melyre büszkén mondhatjuk ország-világ színe I előtt, hogy az 1957-es esztendőben teljesen konszolidáló­dott. Eredményeink megtartásához és azok növeléséhez azonban fel­tétlenül fontos, hogy a társadalmi tulajdon védelme az egész dolgozó nép vérévé válljon# Meg kell értetni a dolgozókkal, hogy a közvagyon elherdálása az összdolgozók érdekeit sérti. Ez a feladat megfelelő ellenőrzésekkel és felvilágosító I munkával érhető el* A tudatosítás, a társadalmi szervek, az újságok, a rádió stb. utján folyik, de a meglazult fegyelem I helyreállítására megfelelő szervezetre van szükség, ami I különbözik az ügyészség, a rendőrség munkájától és főfelada­ta a megelőzés* I Ez a szervezet a dolgozókból áll, ha kell szakértők is se­gítenek, s széles működési skálájuknál fogva be tud hatolni a bajok gyökeréig és felfedező tevékenysége mellett főleg népnevelő munkát végez. Ez a szerv a népi ellenőrzési bizottság. A népi ellenőrzési bizottságok napjainkban jöttek, illetve jönnek létre. A létrehozásuk azonban már előbb is jó lett volna* Működésűk esetén nem süllyedt volna ilyen mélyre a társadalmi tulajdon megbecsülése az emberek szemében. A népi ellenőrzés nem hivatali szervezet. Mindazok, akik a népi ellenőrzés munkájában résztvesznek akár, mint bizott­sági tagok, akár mint ellenőrök'nem valamely meghatározott [. és pontosan körülírt hivatali feladatot látnak, el, hanem olyan lelkes, becsületes, a népi demokráciához hü tagjai szocia­lizmust építő társadalmunknak, akik nem hajlandók elnézni sem gazdasági, sem politikai bűnöket, vagy hibákat, még té­vedéseket sem, hanem minden erejükkel küzdenek ezeknek meg- k előzése és ha kell megtorlása érdekében. ^—-------------------------­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom