XXIII.212.a.2 / 18. kötet XII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.05.10. Beszámoló az ifjúság nevelésének kérdéseiről. Az IKV beszámolója, különös tekintettel az átszervezésekről

«. y . _ : . I 100 I Bél lei ©Anáogné* a panaszok nem szűntek meg az AKV-ra, ezt tetézi aég f az is, hogy amikor bemennek panaasszal akkor igen rossz fogadtatásban részesülnek, A házfelügyelők felfogása szerint a t© I za meg mi hogyan legyen elintézve, mert ők az IKV. alkalmazottjai. — A tanácstag által hozott panaszokat ne úgy vegyék, mintha azt a saját részükre kérnék, a ne vegyék zaklatásnak. Molnár Imre* fontos feladat a bürokrácia elleni küzdelem ezért szük­séges azt megvizsgálni, hogy hogyan lehetne a fizikai állomány számát növelni az adóin ieztafcráoiós erők terhére. keuene most továbbfej­leszteni, Evésnek tadja általában a fizikai dolgozók létszámát. Létei Bajos* első alkalom* hogy az Igazgatóság, mint a VB, egyik osz­tálya számol be a VB*nek, felveti, hogy más osztályokat érintően %a kellene ilyen beszámoló. Lsak akkor fog beválni a deoentral iz; s ha minden feladatot leadunk a házkeselőségeknek, he nem akkor ez nem lesz eredményes. fiz igazgatóságnak csak párhuzam© raxi központi irányi- téat kellene végeznie. Véleménye szerint a ház kezetőségeknél még nincs meg az önállóság alapja, ^oat viszont mivel mg van az anyagi aiap állítsunk be jó vezetőket, de ez az ott dolgoz.kra is vonatkozik, ÁVVái egyetért, hogy jő megfejelő műszaki ezabrek ke .«cek, de ezt nem lehet mereven tekinteni, pl, ne kössük ki, bojár mérnök képesítésé stb. keil hogy legyen, ** esztergapad xétsshozos oö ,-megvételét fon­tosnak tartja, a főváros segítségét ia kell kérni. karate! egyetért a decentralizálásnál xe keü adni anyagot éa a pénzkezelést. Jó fizetésük less a házkezelésiét dexgozoknak, de alapos megválogatasra van asükaég, szükségesnek tartja a szakmai képzettséget, mert jelenleg e tekintő tbon nagyon rosszul állunk. 8izt, hogy a *B, ad-e erre összeget /esztergapad/ ezt maginak keli el­dönteni, viszont megjagyai, hogy néhány kerület közösen oldja iaee-e problémát, mivel csak egyetlen kerületben nem tudjak egész nap kihasz­nálói a gépet# Klein elvtárs javaslatot tekinti az aliag-cyilvüntartás t nagyon költ séf Erinek tartja és nem is célszerű, mert ahhoz több pénz kellene, Így hamar elavul, -zerinte egy technikus egy félév alatt megismerheti a hazak állagát, ha nem mozgatják onnan - és megCeielőan tudnának Így intézkedni minden esetben. ■JáMü,«v főkiir.rvalS» azafcmuikóaotat; aeefal. «kj keU yaioi;'!®!.--anaazoxtal alaposabban kall foglalkozni. r hazteezeloso geket szok­tatják az önállóságra, mar az önáxl tervezés tekintetében, i’anfo- lyamot indítottak az önálló anyaggazdálkodás rendszer, oen ellenőrzik munkájukat. A takarítószeneknél sok a hi ánycikk. &y©rx ^'xa* javaaoija, hogy hagyjuk el a határozati javaslat 6-dik pontjót, mivel ez sérti a lakosság érdekeit. Ossz e £. o k 1. a- l AA Lombos Mihelyt Házkezelési Igazgatóság munkájánál az átszervezés ered- nteny^ mitatikíázlk, A* ön© lóságra való törekvés helyes volt. Attól függ, hogy hogyan erősödnek a házkezelőségek. ki®in eivters szerint helyes gazö8wnudj©ra kezelni a hazakat, a ház kezelő minőig- tudja, hogy mikor mit csinálni, sürgősségi sorrendben ke*. nyi van tartani a javításokat, ez ne legyen bürokratikus* gyeul5ve a házkezeiönek kimérésre nincs idő, a sok adminisztráció az Íróasztalhoz köti. *ugy a fluktuáció, ez is osgakadalyozza, hogy munkáját gazda md j xra végezze, a házkezelő— ségsknél a személyi kérdések nincsennek megoldva. A je eniegl sseoóly- zetis munkákönyvkeseiő, pedig neki befolyásolni kaliene azt, hogy kik legyenek ott. *z ram csökkenti azt a tényt, hogy a vezető legyen az első káderea. -sztorgapad vételét a "Ka" nem engedi meg. építkezést I • / * w . SS j

Next

/
Oldalképek
Tartalom