XXIII.212.a.2 / 17. kötet XII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.02.01. Beszámoló a két VB-ülés között tett fontosabb intézkedésekről és a VB határozatainak végrehajtásáról. Beszámoló a "Tiszta Budapestért" mozgalom munkájáról

( Előfordult olyan eset is, hogy a rádió és a sajtó közölte, hogy hány gyermek indul külföldi üdülésre, amiről pl. a gyer­mekvédelmi elóadó nem is tudott, tehát felvilágosítást sem tudott adni a hozzá fordulóknak. Feltétlenül szükséges, hogy a kerületi Tanácsot is értesítsék a továbbiakban, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre és helyesebb lenne, ha a ke­rületek létszámának arányában keretet kapnának, mivel az il­letékes előadó, helyi ismeretei alapján igy megfelelőbb dön­téseket tudna hozni. Kerületünkből pl. az utolsó csoportnál 97 gyermeket terjesztettek fel, és azokból 21 gyermeket vit­tek el, de sajnos nem a legrászorultabbakat. A kerületben nyilvántartott szociális gondozottak részére a központi Vöröskereszt ruha- ás cipőellátást juttatott. Az osz­tály nagy örömmel fogadta ezt a.lehetőséget is, de sajnos a minőségben komoly kifogások vannak /pl. igen magas sarkú ci­pők, selejtes ruhadarabok/ és mivel a gondozottak nagyrésze idős, beteg ember, igy ezek szétosztása majd sem a Vöröske­reszt, sem a Tanács tekintélyét nem fogja növelni. Felsőbb szerveinknek kérniök kellene, hogy a szétosztásnál az ille­tékesek ezeket a körülményeket vegyék figy elembe. Az Egészség ügyi osztály munkáját saját erejéből igyekszik végezni. Hiányolják azonban, hogy nem érzik eléggé az Egész­ségügyi Minisztérium irányitó szerepét, ezzel szemben azon­ban a KÖJÁL igen hathatós segítséget nyújt. Elkészült az iskolafogászat és a qaarz-terem a kerületben, és amint a tüzelőszállitás megtörténik, átadják rendelteté­sének. A panaszügyi előadónál az elmúlt időktől eltérően az IKV. problémák megszűntek, de ezzel szemben a lakásügyi problémák száma megnövekedett. A panaszttevők száma azonban korántsem akkora, mint az előző időkben volt. A tanácstagok közül igen sokan felvetik annak szükségessé­gét, hogy valamilyen formában csoportos beszélgetésre hívják őket meg, mert úgy vélik, hogy ezzel kezdetét vehetné tanács­tagi munkájuk, amit feltétlenül szükségesnek tartanak. Külö­nösen vonatkozik ez azokra a tanácstagokra, akik nincsenek állandó bizottságokba beosztva. UwA ——-— \ \ ■ //"!- 3 ­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom