XXIII.211.a.2 / 5. kisdoboz XI. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.09.28. Jelentés a kerületi termelőszövetkezetek politikai, gazdasági, és szervezetei helyzetéről ("ellenforradalom" hatásai)
van. Az egyik a kertészeti, hajtatási és dísznövény termesztés. A másik a gyümölcs, szőlő és Őszibarack termesztésének fejlesztése. *±z elsonel igen szép eredm nyékét értek el a kerületben. Ezek az eredmények ^vrol-evre fokozódnak. Ami a másik részét illeti, ezen a teren nem sok eredményt tudtak eléni. Ma is ott tartunk, ahol 5-4 evvel ezelőtt tartottunk. Ezek a barackosok igen elhanyagolt állapotban vannak. Ennek az akövetkezménye, hogy a tsz nem^tud rentábilisán^működni. Nem volt anyagi fedezetük, hogy a hiányosságokat pótoljak. Ma már ott kellene tartani, hogy kétszeres termést érjenek el, mint ezelőtt két évvel. Tudott dolog, hogy a Március 15.tsz-ből az ellenforradalom után megalakult a Petőfi tsz. Ha a szakember szemével nézik ennek a tsz-nek a működését, akkor látni kell, hogy ha igy gazdálkodnak, miI1K 5J:iC?^yan et)ben az évben, akkor 3 óv múlva tönkre mennek. Ilyen problémák vannak a Kiniszi tsz-nél is.Eddig még a Március 15.tsz. művelte meg legjobban a területet. Véleménye szerint nem szabad, hogy a XII kerületben a szövetkezetek egy resze csak kimondottan haj tatási és kertészeti munkával foglalkozzon, mert nem állja meg a helyét. ° Elmondja hogy továbbra is szeretnének a szövetkezetekre támaszkodni és minden segítséget meg kívánnak adni munkájukhoz. Véleménye az, nogy nem lehet elhanyagolni a gyümölcsöst sem azért mert az jóval tobo munkát igényel, és több évi munkának elvégzése hozza csak meg a kivant eredményt és hasznot* A kerülő tben lévő 4 tsz közül a Március 15. és a Beloiannisz tsz. az+.ajf£ stabil. A ^Kinizsi és a Petőfi tsz-ben a lazaságok sorozeta mutatkozik meg afolyo gazdasági évben. Ez igy nem mehet tovább. fftja, hogy a vezetésben van a hiba, és ezen változtatni kell. A határozati javaslatokkal egyd ért. A fentemlitett két tsz. kérdé- Kel1 vizsgálni ésugy a V.B. elé hozni, hogy állást tudjon iogialni a jövőre nezve, J Gaüambos Dezső: Felteszi a kérdést Baksa elvtárs felé, hogy van-e értelme, illetve van-e szükség arra, hogy a XI.kerületben 4 termelőszövetkezet legyen.Mindenki tudja, hogy itt nem parasztokkal dol§?ZU?JH Aanem p1^11 egyénekkel, akik úgy gondolják, hogy igy könnyebben tudjak megkeresni a kenyerüket.El kell dönteni, hegy a terület nagysaga indokolttá teszi-e a 4 szövetkezet működését, B^ksa elvtars: Elmondja, hogy ezelőtt két évvel is vita tárgya volt ez. Akuor úgy foglaltak állást, hogy a kerületben két termelőszövetkezet elég. Meg kell nézni, hogy hogyan áll a szövetkezetek kérdése és azután dönteni végérvényesen ebben a kérdésben. Pikae^ir^Elmondja hogy igen sokba került országos viszonylatban az államnak, hogy mindig olyan tsz-eket segített, amelyek nem voltak képesek a sajátlábukon megállni. A hozzászólásokból nem tűnt ki, hogy ezt az álláspontot nem tartjak helyesnek.Ezt a kérdést meg kell nézni, mert nincs szükség olyan tsz-re, amelyik nem működik rmtabilisan Javasolja, hogy járjon el a Főv.Tanács felé az osz^ly,L^neazoí kát a tsz-eket támogassák, akik nem érik el a munkae^ségft, hanem haj tsanakí" ^ Sazdálkodl1^ ^ogy a népgazdaságnak hasznot Biztosítani kell az anyagi feltételeket ott ahol a mec-fel^lő lehet?* msllett biztosibva van, hogy a termelés fokozását emelni ~ Véleménye szerint nincs szükség olyan tsz-ekre, amelyek 2o tagból állnak és a munkát n m képessek csak napszámosokkal elvégeztetni. Nekünk^nem ilyen tsz-eket kell támogatni. Véleménye szerint 1-2 tsat lenetne segíteni a kerületben. Tehát helyes, ha ezzel a kérdéssel toőtoebben foglalkoznak az illetékesek.-3-