XXIII.211.a.1 / 1. kisdoboz XI. Kerületi Tanács tanácsülései. 1957.09.03. Az ifjúság helyzete és feladataink ("ellenforradalom" hatása a fiatalokra)

Fő ok az, hogy elhanyagoltuk a szocialista szellemű nevelést. Ennek gyakorlatában módszerbeli hibákat követtünk cl. Legfőképpen pe­dig az," hogy nem folytattunk következet* s és helyes módszerbeli eszkö­zök felhasználásával harcot az ittmaradt burzsoá-fasiszta nézetekkel. a,z osztálycllcnség szándékos mérgező munkájával szemben, mint a naci­onalizmus, sovinizmus, kozraopolitizmus, antiszemitizmus, cinizmus,nyeg­le a ég. írét alapvető területen kell kiemelnünk az egész társadalom szere­pének felvetése mellett a felelősség kérdését, £ két terület egyik legfontosabbika a csalás, illetve a szülők fe­lelőssége, mely egyrészt a szocialista nevelés elleni, otthoni állás- foglalásból, a" szülők nemtörődömségéből, rendeze tlen helyzetéből adó­dik. , A felelősség súlya igen komoly mértékben a neveléssel hivatássze­rűen foglalkozók; a pedagógusok, ifjúsági és kultúrintézmények eddigi munkáját i3, s ebben ezek országos irányítása is. Nem a reális helyzetből Ítéltük meg s nem az ifjúság lélekteni, e fiziológiai adottságaihoz, szükségleteihez mértük nevelési eljárásain­kat, módszereinket. ­Ezért tehát figyelmünket a mi tanácstagi munkánkban a fenti két fő területre, a szülőkkel való foglalkozásra, az itt tapasztalható hi­ányokra, probl-émákra kell fordítanunk. S ezt mi, tanácstagok, körze­tünkben komolyan figyelemmel kisérjük, segíthetünk a szülőkké! való problémák megbeszélése terén. A másik területen, a körzetünkhöz Ás-Jcer ül etünkhöz ^tartózó isko­láival, kulturális intézményeivel való kapcsolatuk felvet éle utján, a nyárt tapasztalatok felvetésével, komoly segítséget adhatunk az isko­lák, üzemek pártszervezetei, KISZ szervezeteivel együttműködve. Az iskolai erkölcstan Bevezetéséért azért is kell küzdenünk, mert ezzel a szülőknek is segítünk otthoni névélőmunkájukban. A szülői otthonok egy része, - az intézmények egyes nevelői sem képviselték a szocialista nevelés álláspontját. Ezen a téren vannak legfőbb feladataink, mind a szülői házban, az intézményekben, az ifjú­sági szervezetek, a pártszervezetek, az egész társadalom egységes össze­fogása után. Ha az üzemi ifjúság helyzetét nézzük, azt tapasztalju, hogy itt egészségesebb a helyzet. Az ipari tanulóktól kezdve, a fiatalok bérezé­se, már anyagilag is egészséges lehetőséget biztosit fejlődésük szamá­ra. A rendszeresen végzett munka, az üzem egészségesebb politikai lég­köre, a munkásosztály hasznos hatása, jobbam tud érvényesülni, s ez ki­hat az üzemi ifjúság magatartásának fejlődésére. Azonban itt is tapasz­talhatók az előbb említett káros jelenségek. Üzemi ifjúságunk nevelését is elhanyagoltuk. Itt is elmentünk a kéj? • káros megnyilvánulások mellett s csak akkor figyeltünk fel, amikor már rendőrségi ügyekké fejlődtek egyes esetek. Amit a családok helytelen nevelési hatásáról elmondottunk, az vo- . natkozik az üzemi ifjúság problematikus megnyilvánulásaira is. Ez viszoíi a Párt, KISZ és szakszervezetek feladatait\ az üzemvezetés felelőssé­gét is felveti. Nem kevesebb az üzemi tanácstag elvtársaknak a felada­ta e téren és terült len szem előtt tartani egész kerületünk társadal- • mának segítsége és támogatása mellett. Nézzük me-g milyen problémák adódnak a fiatalság körében a főváro­si, de kerületi vonatkozásban i . L problémák elsősorban a rendezetlen családi körből adódnak több más ok mellett. Nálunk, fiatalságunk alapvető problémái elsősorban az elvált szü­lők gyermekeinél mutatkoznak. H. Imre szüle i évekkel ezelőtt törvénye­sen elváltak. Az anya alkalmi munkát vállalt, gyermekével nem törődött, * s\ ^ .... I I , f.' 1 w bt)¥ ! 1 ó - 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom