XXIII.210.a.2 / 1. kisdoboz X. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.08.10. A Lakásügyi Osztály 1027/1957. Korm. sz. határozat alapján végrehajtott munkája

P----------• • A | 1 * «; • jV - 2 ­■i ' ', * legzsúfoltabb vagy egészségtelen körülmények között. A végrehnjtásokníu mutatkozó helytelen gyakorlat megszüntetése érde­kében az osztály javasolta a kéri ügyészség éB a Eöv. Tanács felé, hogy a hpzott döntésedet újból vizsgálja felül és ennek megfelelően hozzon uj határozatot,figyelombevévc azt 2 körülményt, hogy az.ÜllŐi-uton lévó uj lakásokban arra érdemes dolgozók kapjanak kiutalást - nem*olyanok akik az ellenforradalmi események alatt esetleg £egyvorrol foglaltak lakást.Ezzel a helyes döntéssel viszonylag nyugvópontra jutna'zok között a lakásigénylók között, akik nem foglaltak önkényesen lakást, helytálló vélemény, hogy azok jutnak lakáshoz akik n törvénytelen állapotot kihasználva szereztek maguknak lakást. Akik pedig nem foglal­tak abban az időben, tovább nyomorognak. Maglód! úti öröklakások. .V 38 önkényes beköltözés-történt'ezek közül a beköltözők közül a felül­vizsgálat eorán a bizottság, öt esetben hozott elutasító határozatot, ezek közül három család már kiköltözött áz elfoglalt lakásból olyan . formábohihogy az*Öröklakásból eredetileg juttatott családok visszamos radó lakását biztosítottuk részükbe* . -t Az elmúlt évbén4 elbírált nyolcvan öröklakás igényi % közül az önkényes beköltözés miatt harmincöt^céklád nem juthat hozzá az öröklakáshoz. Ezek közül aZohban vannak olyanod akik időközben már más utón lakás­hoz jutottaky vagy az ehhez szükséges" rhyagi feltétélekkel már nem ren­delkeznék* A-VBfe altal jóváhrgyott kiutalásban részesültek névsorát három napod belül * átküldjük az OTP. fi ókhoz o. szerződésre vonatkozó feltételek -megkötéée végett. * , . Kerületünk jelenleg^ lakáshelyzetet • » ■ ■ * Az ellenforradalmi események olötti időkhpz képest nagymértékben súlyos­bodott kerületünk lakáshelyzete, fokozódik a*félforgalom, ezzel együtt az aktsforgalöm is. Az osztályra 1957 január 1-tSl kb. 3ooo kérelem érkezett* ezzel szemben az ez évben megüresedett lakások száma 12. Ezen­kívül még sz Üllői utí karhatalmi kihelyezések során megüresedő lakások szám:, ill* a kényszeresére ut ján megoldott problémákkal együtt kb. 42 családnak a-problémáját oldottuk meg. Kérjük .a VB. olyanirányu segítségét, hogy az Ügyészség bár a törvényes­ség szomoldtt tartása mellett, a kihelyezésre kerülőknél a minőségi olbirálást is yegyo figyelembe. I • ! _ . . * ■ ’ _ _________________________________________________________________________________________________ — ———■—■

Next

/
Oldalképek
Tartalom