XXIII.207.a.2. / 5. kisdoboz VII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.08.08. Beszámoló jelentés az 1957. I. félévi gazdálkodásról

2- J A gazdasági tevékenység számszerű, liiértékelésénél o felhasználás mór- í^M i tekét a költségvetési előirányzat 5o yj-ahoz viszonyítottuk, s ebből ™ sz állapítható meg, hogy kisebb-ncgyobb többletkiadások és lemaradá­sok mutatkoznak. A többletkiadás a pedagógusok illetményrendezése, valamint az alkalma - zottak tüzelŐuteÍvéiigs.ivei kapcsolatban keletkezett, éspedig olymódon hogy a megfelelő időben igényelt póthiteleket csak julius havában,te­hát a félév eltelte után kaptuk meg. A lemaradás pedig onnan szárma­zik, mintahogy azt már fentebb említettek, hogy a felújítási hitelek felhasználására ess le részben került sor. j* Ami pedig a. bevételeket illeti, többletbevétel mutatkozik a gyermek- gondozási dijaknál, mintegy 25.ooo.-Ft-os összegben, moly részben a gondózottak számának, emelkedéséből, részben pedig oly műdön keletkezeti hogy a beszedési eljárást meggyorsítottuk. Az 'évódáknál is mutatkozik bevételi többlet, mintegy 60.000 í*t. összegben, moly sz óvodába, járó gyermekek számának emelkedése folytan állott elő. Jelentős többlet­bevétel mutatkozik a Tanács VB.cicinél, kb, ^o.ooo Ft. összegben. Ez a bevételi többlet 0 következőképen keletkezett: A kormányrendelet értelmében azok a pedagógusok, akik az ellenforradalmi cselekmények következtében illetményeiket nem tudtak szolgalati helyükön fc-lvenrr , lakóhelyük szerint illetékes tan csők folyósíthatták azokat. Az ilyen > cimen kifizetett összegeket az illetékes számié.jtőhelyéktől a folyó évben visszaköveteltük. Az vállalatok részéről sz elmúlt évben szá­mos esetben történt helytelen incasszó. Ezen incasszó megbízásokat felülvizsgáltuk, melynek során megállapítottuk, hogy a vállalatok ma­gasabb összegeket inkasszáltok, mint amennyit lehetett volna. Ezen összegeket a folyó évben*visszafizettettük. Az ellenforradalmi esemé­nyek során a lakosság segélyezésére igéivel t összegek egyrészén k kifizetésére nem került sor, mert az igénylő időközben elhagyta az országot. A tervezettnél kevesebb bevételt értünk el az általános iskolai nap­közi otthonok cimen, mintegy 60000. -Ft. összegben, mert a költségvetés­ben havi 1.4oo gyermek étkezését tervezte meg az illetékes osztály, ezzel szemben csak l.ooo - l.loc gyermek vette igénybe. A *

Next

/
Oldalképek
Tartalom