XXIII.207.a.2. / 5. kisdoboz VII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.03.16. Az 1956. évi zárszámadás; Jelentés a VII. kerület közoktatásának helyzetéről

Mig a fartőt lőni t és megtörtént több ovodát összevontunk, hogy a dolgozó szülők számára biztosítani tudjuk gyer.lakaik elhelyezését. Slső teendőnk a napköziotthonok cegsz .rvczéso volt. A gyermekélel­mezési vállalattal fölvettük a kapcsolatot és az cvodai és iskolai napkösiotthonokat november első felében beindítottak, bű hatonként két szer*-háromszori foglalkozás karatén belül - az iskolák adottsága­inak megfelelően, kzek a foglalkozások várakozáson felül látogatot­tak voltak, a tanulok majdne,. teljes létszámmal m-gjelentek, bár időnként a sztrájk-'elhívások befolyásolták a létszám alakulását. Nehezítette munkánkat az a tény, hogy november-december hónapokban úgyszólván semmiféle, irányítást nem kaptunk a felső szerváktól, tel­jesen magunkra voltunk hagyva, a decemberi foglalkozások előtt ösz- szehivtuk az igazgatói munkaközösség tagjait és a helyi viszonyok­nak megfelelően megbeszéltük a tananyaggal kapcsolatos teendőket és az- egyéb iskolai teendőket. karácsonykor az l-~Z7 . « es a Népművelési Osztály segítségéből s nap­köziotthonok ré:. zéró kis ünn. ősegeket szerveztünk, ahol a kerületi üzemek által juttatott apróbb ajándékokkal kedveskedtünk a gyerme­kieknek. Y A normális tanítás január 7-én indult meg iskoláinkban. Bár erre az időre a gazdasági nehézségeket 'elszámoltuk, mégis egyre nehezebbé vált a munka. A gazdasági él-t normalizálódásával parh zamosan az iskolákban a tanulok között nyugtalansag mutatkozott, ami a 23—i és 4-i dátumok idején gyászfátyolos kokárdák feltűzésében, hülyén­ként a gyermekek egymással szembeni magatartásábanf vagy - ..et esetben - orosz tankönyvek égetésében jelentkezett. Politikai szempontból igen károsan éreztette hatását a hitoktatási rendelet, amely három féle változatban jelent meg. az első rendelet szerint nem kell beiratkozni, aki akar jár. A második rónáéle u sze­rint szülői beleegyezéssel lehet b-Íratni a tanulókat, a másodiu rendelet után felmérést vég.ztunk az igényekről, megállapítottuk, hogy a kerület tanulóinak 23»7 ^-a jelentkezett hittanra, a harma­dik re:r elkezés szer űit visszaülitottuk a szeptemberi állapotokat és a hitoktatás ma eszerint "olyik. £ 0*- 2 - * * 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom