XXIII.204.a.2 / 9. kisdoboz IV. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.09.21. Jelentés a kerület lakásépítési helyzetéről
folyjon, dacára,hogy kimunkáltuk,hogy sok ezer lakás építése lehetséges Újpesten, mert közműves területünk ven. A másik az,hogy a Főv.Tanács eddigi segítsége nem sok, mert az általa adott lakások 1-2 fo-a. vehető csak igénybe. A más kerületben adott lakások sem gazdaságofeak. Arra kell törekedni,hogy a közlekedést segítsük elő, és a dolgozó a munkahelyéhez kerüljön közelebb. Állítom, hogy a 7o lakásnál bűnös mulasztás történt, ezért fel kell vetni,hogy kit illet ezért a felelősség. Szerintem minket is illet felelősség, mert nem jártunk el elég keményen, amikor láttuk,hogy mi folyik ott. Itt van lassan a tél, tüzelőt akarnak venni maguknak az emberek, többen jöttek hozzám azzal,hogy mit csináljanak, menjenek be önkényesen, a papír a kezükben van. Az O.T.P. megkapta a Y.B. határozatát a beutalásokról, de nem tud mit csinálni, nem tud pénzt kérni, mert még nem költöztek bele a lakók. A rendelet szerint csak akkor kérhető a pénz, ha beköltözhető a Cs. lakás. Kern tudom, kit kell felelősségre vonni,hogy az építkezés nem halad. Miért kell 3 éven keresztül folyni 7o db. lakás építésének? Az O.T.P. politikája sem egészen tiszta. Igen helyes kezdeményezés volt,hogy Elnök elvtárs összehivta a nagyüzemek vezetőit, hogy ök is segítsenek a lakástermelésben. Amikor arról volt szó,hogy a dolgozók pénzéhez nyújtson segítséget az O.T.P., akkor visszaaonu- lót fújtak, és valósággal megakasztották a lendületet. Biztosan tudom,hogy sok dolgozó van, akik szívesen befektetnék már eddig is összespórolt pénzüket, hogy végre tisztességes lakás- körülmények között éljék további életüket. Helyes, ha nemcsak az állam fedezi a lakásépítkezések költségeit, hanem maga a bérlő is kozzájárul ehhez. Lehetetlen dolog,hogy csak az állam segítségére utalva várjuk a lakások termelését. Örülök annak,amit Heira elvtárs mondott, talán az Árpád ut építésének ügye megoldódik. Szégyen,hogy a kerület főutja, az Árpád ut igy néz ki. A régi omladékony, földszintes házak mellett egy-két modern ház van, ahol egymásután vannak a foghijjak,amelyek beépítése időszerű, s amely a szabályozási terv szerint is beépíthető volna. Ez nem mondható főútnak, és fővárosi segítségnek. Állítom,hogy ebben a kérdésben is mostohán kezelték a kerületet. Nemrég olvastam az újságban,hogy megindulnak a foghijjas területi beépítések, de a IV.kerületről egy szó sem volt benne. Okos gondolat lenne,ha a Tanácsházával szemben lévő régi épület lebontásra kerülne és helyébe egy modern épület kerülne. Ha ezek a remények valóra válnak, akkor egy lépéssel előbbre megyünk a kérdés megoldásához, De a Fővárosnak Újpesttel szembeni lakásépítési politikáját feltétlenül meg kell változtatni. Andrásfi Gyula: Amikor a 18 lakás építése felmerült, akkor az is szöbakerült,hogy van egy elképzelés, hogy milyen a szocialista lakásépítési mód. Azért mert van egy elképzelés, azért nem veszik tudomásul a Fővárosnál, vagy a Minisztertanácshál, hogy emberek sehol sem laknak. Sajnos ilyen nagyon sok van, ezt tudomásul kell venni. Tudnék most egész csomó címet adni, hogy emberek jelenleg sehol sem laknak. Én felvetettem Bartos elvtárs előtt, hogy építsünk ' sürgősen, mindent megelőzve olyan háztömböt, amiben 3oo-5oo db. 1 szobából álló lakás van. Akármennyire is nem szocialista építési mód ez, meg kell oldani. Szálloda szerűen meg lehetne oldani ezt átmenetileg. Újpesten is kellene legalább 1 épület. Ha igy megy tovább a lakáskérdés, akkor nem csodálkozhatunk azon,ha az emberek beköltöznek a Tanácsházára, párthelyiségbe, templomba, de a Fővárosi Tanácshoz is. Az építési osztályunk, de a Főv.Tanács felé is el kell mondani, hogy kb. 4oo-5oo olyan Írást adtunk ki,hogy életveszélyes X.Y. la-12-