XXIII.203.a.2. / 6. kisdoboz III. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.09.03. A Tanács és a lakosság közötti kapcsolat építése, a lakóbizottságok munkája,a házkezelési bizottságok

uo negbeszeleseken szerzett tapasztald "ok alapján már általánosságban ondhatjuk, hogy az a tétel, mclysz-rint a lakóbizottságok a lakos­áé által demokratikusan választott társadalmi, politikai szerv, mely a Tanács VB* irányítása mellett a lakósság érdekében fejti ki, evékenységét, nagyjából megvalósult.; albizottságaink megválasztásuk óta derekasan helytálltak feladata- k végzésében* A szokásos kisegítő-hatósági feladatok- i; azolások el- átása mellett, kampányfeladatokat is végeztek* Például a tanácstagi cszámolókra a lakosság mózgositásában, az drvizkdrosultak részére" ört^nt gyűjtésben, jelenleg pedig "Népakarat a Gyermekvárősért"nem ivatí;los szervezés alapján felkérés nélkül önkéntes jelentkezésre yüjtoiveken többezer forintos eredményt értek el* Elvégezték az ebek sszeÍrását és legutóbb a katonakötelesek összeírását* akóbizottságaink többsége az ellenforradal"»r idején becsülettel meg— 11ta helyét. Kapuőrséget szerveztek, hozzájárulták a lakók ellátásh­oz, ^az ellenforradalom után megindult Vöröskereszt-sególy-akcióban s példás munkát végeztek*. Követtek el ugy.an e téren egyesek kirivó ibákat is, de munkájukra nem ez volt a jellemző. A Vöröskereszt—i unkából leglelkesebben a csillaghegyi aktíváink vették ki részüket. sok közül ki kell emelni Knrolyinó, Kürtösiné, Kovácsné, lakóbizott- ági felelősökön kivül, Baltaváriné, Ságiné stb. lakóbizottsági el- ököket, ^akik fáradságot nem kiméivé Írták össze az adományra valóban, ászoruló lakókat. Sajnos a Vöröskereszt Központtól kapott gyakran áltozó és ellentétes intézkedések szembeállították aktíváinkat a okossággal. A félreértéseket pedig, természetesen ezért nehezen tudtuk iküszöbölni. Vöröskereszt-akció miatt, a lakébizottsági tagok és lakébízottsági -lelÓ3ökközül többen mondtak le, mint az ellenforradalmi események övutkezményeként. Maros P-,-rencné a Korvin Ottó-ut 29 sz. ház lakő- izottság elnöke lemondott, mivel trágár szavakkal illették és verés­ei fenyegették a ház azon lakói, akik nem voltak jogosultak a Vörös- oreszt juttatására* Hasonló okok miatt még sokan a lakóbizottsá'-i rgok közül és a lakébizottsági felelősök közül, mint Adorján! Miklós- ü a 116-os, Biró Tamásné a 110-os, Lóczi I.Knyhértnó a 17-es ás Einhora 5r a 76-os választókerület lakébizottsági felelősei mondtak le* s ellenforradalom következményeként aktíváink közül tudomásunk sze- int senki letartóztatásba nem kerül+, ás kevesen hagyták el az orszá- ot. 1 lakóbizottsági felelős és kb* 25-3- lakébizottsági tag. lakóbizottsági vonalon történt lemorzsolódás a Vöröskereszt adomá­tokat osztogató akciójának befejezésével megállt* Azóta lakóbizott— igáink kiegészítése erős ütemben folyik, nagy részben befejez ődött ílasztás, vagy felkérés alapján,.- Ehhez a munkához mind több segitsé- Dt adnak körzeti pártszervezeteink, melyekkel való kapcsolatunk ör- sndetesen megjavult. Ki kell eme lnünk a III/5 és a IIl/8-as párt— servozetat, bar sok segítséget kaptunk a Békásmegyeri Pártszervezet- Sí is, de egyes esotkeben operatíve nyúlnak de olyan kérdésekbe, slynek intézése a T nács Végrehajtóbizottságra tartozik. Pl. a 115-ös ilásztékeruletben Pidler P.rencné lakébizottsági felelősnél megje- snt Kőszegi nevezetű pártvezetés "•-•i tag, aki közölte vele, hogy uj ikobizottsági elnököt és helyébe uj lakóbizottsági felelőst tesznek. ?ömme levesszük pártszervezetünk segítségét uj aktívák beállításához, 3 azt feltétlen velünk együtt és nem tudtunkon kivül kell megoldani. jkébizottsági vonalon legfőbb feladatunk a lemorzsolódásokat negaka- ílyózni• Szorosabbra *.ell fűznünk aktíváink kapcsolatát, tanácstagja— mial es a vógrehajtóbizottsággal* Nagy hiba, hogy a tanácstagok egy ^szo nem tart kapcsolatot a lakóbizottságokkal, viszont jé kapcso­lót tartanak lakóbizottságaikkal Bolvári József, Na,.y Karoly, Pál ¥ 1 ■-3-

Next

/
Oldalképek
Tartalom