XXIII.201.a.2 / 6. kisdoboz I. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1956.11.21. Az osztályvezetők beszámolója az osztályok munkájáról

■ 5 ' iO'j Sinoa Sándorné: Véleménye szerint a SZEFU. nincs kihasználva, pedig nagy segitséget tudnának adni akár a szemétszállításoknál, akár az anyagmozgatás lebonyolitásánál. Bikali Ferenc: Elsősorban szükségesnek tartja, hogy rothadó, erjedő szemét elszállítása megtörténjen. Felveti azt, hogy kérjék a Déli­pályaudvar segítségét is a szemét elszállításához, mivel ott van le­dr^BorosHída: Mivel felmerült a tár&yqlás során a patkányirtás kérdé­se szükségesnek tartja megjegyezni, hogy véleménye szerint most nem időszerű ennek a kérdésnek végrehajtása, mivel a patkányok részére je­lenleg nagymennyiségben található szétszórva élelem. Pénzes János: Egyetért azzal a javaslattal, hogy a kerületben lévő intézményeket felül kell vizsgálni a lakásfelszabaditáp érdekében. Fel­hívja a figyelmet a kerületben lévő két nagy tervezető intézet épületére, ahol összevonással véleménye szerint több helyiséget lehet felszaba­dítani. Ennek érdekében javasolja, hogy a felügyeleti szervükkel vegyék fel a kapcsolatot. Vértes Ödön: Elmondja, hogy a fővárosi Tanács Oktatási osztályának_ utasítására a tanitás szénhiány miatt egyenlőre szünetel. A napköziott­honok működnek, az ovodák is megnyilltak, bár jelenleg még kis lét­számmal működnek. Az ellátás részükre biztosítva van. Határozati javaslatként javasolja, hogy az illetékes osztályok bizto­sítsák a kerületben található szemét elhordását. Az egészségügyei és épitési osztály még ma jelöljenek ki szemétgyüjtőhelyeket a kerület­ben, továbbá javasolja, hogy utasitsa a VB. az oktatási^és^egészségügyi osztály vezetőjét teremtsenek közvetlen kapcsolatot a bányákkal, ^az iskolák' és egészségügyi intézmények szénellátásának biztosítása érq;e- íreben. Javasolja továbbá, hogy utasitsa a '/’B. az egészségügyi osztályt szervezzék meg a patkányirtást és a lehetőséghez képest minél előbb hajtsák iégre. Javasolja továbbá, hogy a VB.kérje fel a tanácstagokat, hogy tevékeny munkájukkal segitsék a tanács szociálpolitikai tevékeny­ségét. Javasolja, hogy a jelenleg raktárban lévő vöröskeresztes adomá­nyok kiosztását kezdjék meg, mivel bizni lehet abban, hogy az utánpót­lás biztosítva iasz. Javasolja a VB.-nek, hogy az épitési osztály és a KECS. előadó vizsgálják meg milyen lehetőségek vannak kerületünkben a lakások felszabadítására. Végül javasolja, hogy a VB. készítsen elő­terjesztést a Fővárosi Tanács VB. Oktatási osztályához a nyugdíjazott pedagógusok foglalkoztatásával kapcsolatban, valamint a Bérc-utcai is­kola munkájának beindításával. 251/1956.VB. , H a t á r o z. a_t__t. A Végrehajtóbizottság utasitja az épitési és egészségügyi osztály vezetőjét, hogy a kerületben lévő szemét elszállítása érdekében minden tőlük telhetőt tegyenek meg, egyben haladékta­lanul jelöljenek ki a kerületben szemétgyüjtőhelyeket. Felelős: Máté József és B„enkóczi Lajosné Határidő: december 1.­252/1956.VB. “ uta sitja az oktatási és egészségügyi osztály vezető­jét, biztosítsák az iskolák és egészségügyi intézmények szénellátását. Ennek érdekében vegyék fel a kapcsola­tot a bányákkal. Felelős: Benkóczi Lajosné, Vörös Józsefné Határidő: december 1. ^ * J i -ii I i 3 I 0 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom