1990. április 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

173

» som I \- 19 ­Ez az előterjesztés még ki fog egészülni azokkal a témákká amelyek a pénzmaradvány elszámolásban a kerületeket érin­tik. Azt kérném a T. Vb-től hogy úgy fogadja el, hogy amikor elfogadtatik a pénzmaradvány elszámolás akkor a kerületeket érintő tétel még beépüljön ebbe az előterjesztésbe. Az a javaslatom, hogy a napirenden változtassunk miután itt van az Ernő a pénzmaradványt tárgyaljuk meg jó? Mondanék néhány mondatot, azzal kezdeném, hogy lényegesen kisebb összegről van most szó, mint a korábbi évek pénzma­radvány elszámolása többokból kifolyólag egyrészt kevesebb a pénzmaradvány abszolútösszege, másrészt nagyobb része az in­tézményeknél keletkezett korábbiakhoz képest nagyobb része, amelyek fölött az intézmények saját maguk döntenek saját döntési körükben és harmadrészberen pedig egy jelentős összegről már döntött a tanács március 6-án az 1990.évi költségvetés elfogadásakor pontosan 360m Ft-ról, már a pénz- maradvány terhére hagyott jóvá feladatokat. Mindezek után fönnmaradó összeg az amely döntést igényel nem egészen 500m Ft és erre vonatkozólag terjesztettük elő az anyagban java­solt felosztási módozatokat amelyben elsődleges szempontnak tekintettük a folyamatban lévő ügyek folytatásához szükséges fedezet biztosítását és a korábbi testületi,vagy vezetői el­kötelezettségeknek a legalizálását döntési szintre emelését, és a gazdálkodási tartaléknak a feltöltését.Köszönöm szépen. Megkérdezem van -e valakinek kérdése? nincs,észrevétele? Ágai György: a 6.számé melléklethez lenne kérdésem, a nép­szavazás, népszámlálás országgyűlési képviselő választás ez a egyik legjelentősebb tétel ehhez nem kapott a tanács több pénzt, ezt pénzmaradványból kell rendezni a kiadásokat? A másik a műszaki adatbázissal kapcsolatban hogy ez az 5 m Ft most tulajdonképpen milyen költségre van terhelve? / • 4TS-- --- . . _ __________________ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom