1990. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
33
v- c, , •pw® iwiotpmípw ^ - r f . ■ } j BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA VB ÁLTALÁNOS IGAZGATÁSI, HATÓSÁGI ÉS TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYA 7a *é HÜ 'jhf TÁJÉKOZTATÚ a fővárosi tanácsi szervek peres ügyeinek tapasztalatairól % I % Tisztelt Végrehajtó Bizottság ! I A jogi képviseleti tevékenységgel kapcsolatban tájékoztatót első ízben terjesztünk a Végrehajtó Bizottság elé. Indokolt, hogy elöljáróban röviden szóljunk a jogi képviselet ellátásának rendjéről. A városok a gazdálkodásukban és igazgatásukban jelentkező jogi feladatok ellátására már az elmúlt században tiszti ügyészt alkalmaztak, akit a korabeli jogalkotás a város jogtanácsosaként emlit. így alakult ki a Budapest közigazgatási szervezetének alapjait lerakó 1872. évi XXXVI. törvény, majd az ezt követő későbbi szabályozások alapján a fővárosban az Ügyészi Hivatal szervezete. Ennek a hivatalnak volt a feladata a fővárosnak mindennemű jogi ügyeiben a bíróságok előtt való képviselete, szerződések és egyéb okiratok szerkesztése, valamint köz- és magánjogi kérdésekben a jogszabályok alapján a városi igazgatás részére felvilágosítás és jogi vélemény adása. Ez az Ügyészi Hivatal - későbbi elnevezése szerint Tiszti Ügyészség - látta el a jogi képviseleti feladatokat a tanácsok megalakulásáig. A tanácsok megalakulása óta e hivatal jogutódaként működik a Jogi Képviseleti Osztály. A képviseleti tevékenység tartalmát és körét a Fővárosi Tanács elnökének 511/ 1986. számú utasitása szabályozza. Ennek alapján ellátjuk a Fővárosi Tanács, a Végrehajtó Bizottság, a szakigazgatási szervek, valamint az azok irányítása a- latt álló hivatalok és intézmények, összesen 280 szervezet jogi képviseletét. Ennek körében intézzük a perekkel, a peren kívüli (közjegyzői, stb.) eljárásokkal, jogvitákkal összefüggő írásbeli feladatokat, részt veszünk a tárgyalásokon, az eljárás eredményéről tájékoztatjuk a képviselt szerveket, elkészítjük illetőleg véleményezzük a képviselt szervek szerződéseit, jogi véleményt nyilvánítunk a képviselt szervek részére. __________________________________________________ti______________________________________________________________ [ > 4 fitt® — _____________________________________________________________________ _______________________________________ 9> ■