1990. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
310
i i 3 A szakmai javaslatok alapján az emlékműnek uj helyszinen a költséges restaurálást igénylő és plasztikai szempontból is elhanyagolható architektúra nélküli felállítására keresve lehetőséget, a Fővárosi Tanács levélben fordult Nyers Rezsőhöz, az akkori MSZMP elnökéhez, hogy az V.kerületi Jászai Mari téri székház D-i oldalára javasolja a Lenin- emlékmü felállítását. Nyers Rezső válaszlevélben jelezte, hogy nem kiván a témában állást foglalni. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt igazolják, hogy politikai életünk egyensúlyának kialakulása - remélhetőleg az ezévi választások - után ra i lehet reálisan felmérni a szobor elhelyezésére vonatkozó társadalmi igényeket. Ekkorra tisztázódik a párt- és állami székházak sorsa is, ami az uj helyszín kiválasztásához támpontot nyujthat.Ehhez kapcsolódóan - a szobor szakszerű őrzése mellett - célszerű kiirni egy épité- szeti, szobrászati pályázatot, amely az emlékmű konkrét sorsára vonatkozó szakmai javaslatokat összegezhetné. III. Szentgyörgyi István: Nagyatádi Szabó István szobra A szobrot 1932-ben állították fel az akkori Földművelésügyi Minisztérium Kossuth Lajos téri homlokzatának jobb szárnya előtt. Az 50-es évek végén lebontották. Jelenleg a főváros sülysápi szoborraktárában található. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt földesi szervezete 1989 májusában kérte a fővárostól eredeti helyén történő újrafelállítását. Szakintézményünk, a Budapest Galéria szakvéleménye alapján városképi és képzőművészeti szempontból egyaránt támogatandónak ítéltük meg a kérést.Az MTA Történettudományi Intézete is javasolta a szobor újbóli felállítását, de nem eredeti helyén,hanem Nagyatádi Szabó István szülőfalujában vagy Kaposvárott. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a szobor épületük élőt- ti ujraelhelyezésének kezdeti elvi és anyagi támogatását módosította. | L i I hk ... ------------ra---------------------------------------f ------------------------------<$00 * -4® | . ----------